Ruttkay László: A felvidéki szlovák középiskolák megszüntetése 1874-ben (Pécs. Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939)
Iratok
128 hibákat, mind magát a patronatust, mind az egyházi rendelkezést s felügyeletet illetőleg orvosolja, s ha biztosítva van ily algymnasium fennállása, — gondoskodjék annak organisatiojáról, hogy a hazafias szellem ápolása biztosittassék. Ezen előterjesztésből kitűnik, miszerint az evang, egyetemes közgyűlésének felhatalmazott elnöki értekezlete, a jelenleg fenálló turóczsztmártoni algymnasiumot nem tekinti az egyház szerkezetén belől álló intézetnek, az egyházi javakat attól elvétetni rendeli, s. utasítja a dunáninneni egyházkerületet, hogy ha egy algymn. fenállása biztosítva van, gondoskodjék annak szervezetéről. Ezen egyházhatósági intézkedés után nem maradt egyéb hátra, mint hogy ezen intézet is feloszlattassék. Annyival kevésbé tartható fenn pedig úgy ezen mint a znióváraljai algymnasium, mert a mind két intézeteket eddig fentartott alapitó testületeknek, az úgynevezett patronatusoknak sem alakulása sem szervezete nem felel meg a törvényes kívánalmaknak: ugyanis a patronatusok szervezeti alapszabályai az alakulás előtt el kormánynak be nem mutattattak, és jóváhagyási záradékkal mindé mai napig ellátva nincsenek; — a mi különösen a turócz-sztmártoni patronatust illeti, az átvette a turócz-sz. mártoni egyházközségtől az iskolai épületet, az esperességtől pedig az institutum nationale hungaricum tőkéit, az esperesség pedig a felügyeletet és rendelkezés jogát egészen a patronatusnak engedte át, mint patronatusi tag saját hitközségei számára csupán 12 szavazatot tartván fen. Az egyházközség és esperesség ezen, — az evang. egyház szervezetével öszhangzásban nem lévő elhatározásai a felsőbb egyházhatóságoknak be sem jelentettek, s az institutum hungaricum eredeti alapitói meg sem kérdeztettek; ezért már a vizsgáló küldöttség kijelenti, hogy a patronatust az evang. egyház egyetem körén belől soha nem ismert, jogkörén és szervezetén kivül álló testületnek tekinti. Mindkét patronatus alapszabályai által pedig olyan szervezet alapíttatott meg, mely szerint mindazon következményeknek be kellett állani, melyek ma, nyilvános vádakként felhozatnak. A znióváraljai patronatus alapszabályai szerint ugyan is pártfogónak tekintetik minden férfi ki 100 ftot, és rendes tagnak ki 50 ftot egyszerre befizet, vagy 10 év alatti befizetésre magát kötelezi; a turócz sz. mártoni patronatusnak pedig tagja lehet mindenki vallás sőt nembeli külömbség nélkül, ki 100- vagy 50 ftot, habár havi részletekben is befizet, — s ezen patronatusi jog bárkire átruházható és örökölhető; az ily módon alakult nagy számú, majdnem népgyűlésnek nevezhető testületek választják a tanácsokat, s az intézeteket igazgató bizottságokat.