Sziklay Ferenc: A világ ura

I. AZ ÉG ÚJSZÜLÖTTJE Az obszervatórium kupolatermében, a hatalmas tükörteleszkóp előtt görnyed az öreg asztronómus. Minden idegszálával ott él az Ophiuchus csillagkép egy pontján már órák hosszat. Most, most kell eldőlnie a világrengető nagy eseménynek, amelyet hetek óta vár. Éjjel és nappal, álmatlanul, szinte étlen-szomjan csak ezt az egyet lesi. Éjjel görcsösen vizsgálja a kerek égnek azt az egy kicsi pontját, nappal számítgatja az észleletei eredményét. A csillagképben beállott rendellenesség a végletekig izgatja. Mi lehet az ok? Csak nem?!... Óh, ha úgy lenne! Ha mégis teljesülne álmainak álma, vágyainak legtitokzatosabbja. Ha az ő neve is odakerülne a nagy csillagászok, egy Halley, Clairault, Encke, Biela s a többi szerencsés kollégája sorába, ha az ő egyszerű, sokat csúfolt nevéről is el lehetne keresztelni az ég egy bohém lázadóját, aki fittyet hányva a csillagtársadalom rendjének, végigszáguld a csillagvilág életén, mint egy földi „star" a földiélet korlátai fölött! — Milyen szép is lenne: „Caduc üstököse!" Milyen elégtétel lenne ez neki azokkal szemben, akik izgágasággal vádolták, mikor először hivta föl a tudósvilág figyelmét az Ophiuchus rendellenességére! Nern mondhatnák, hogy Caduc ur mindenáron szenzációt vadászik, — feltűnési viszketegségben szenved, mint legnagyobb ellenlábasa, az a šarlatán amerikai Mc. Yersey! Mindenki közönséges novának vette a jelenséget, mely jön, elmúlik, csak ő hitt babonásan egy világszenzáció eljövetelében. Egész presztízsét erre az egy dologra 5