Sziklay Ferenc: A világ ura

Qoldhand a pincében ugy látszik megunta a büntetést, őrült dörömbözésbe fogott. — Hozd föl szivem azt az embert is, örüljön mindenki máma ezen a földön! Ám Mag-Matyó István arcán is gondok felhőztek. Szótlanul teljesítette Éva kívánságát s pár perc múlva ott állt közöttük sápadtan, gyűrötten, pincepenésztől belepett ruhában Goldhand Ádám, a világ detronizált ura. Komor volt és haragos. — Mag úr, — szólott kimérten — ön azt mondta nemrég, hogy tud nekem benzint szerezni. — Igen. — Lesz szíves megtenni? —• El akar menni az ur? Akkor szívesen. — Igen. El akarok menni. Vissza a civilizációba urnák, nem napszámos parasztnak! Ha maguk itt jól érzik magukat ebben a primitiv életközösségben, csak maradjanak Engem hiv az élet. Nekem elég volt a paradicsomi boldogságból. — Száraz utat a vizig! — morogta a bajuszába Mag-Matyó István. — Goldhand ur, vigyen engem is magával! — kérlelte Caduc ur. — Nem kérem, nem akarom megfosztani önt a nagyapai örömöktől. Ezt a gyönyörű vidéket biztosan megtartják azután is paradicsomnak, természeti műemléknek s mutogatni fogják belépő dij mellett. Az ádámkosztümömet itt hagyom önöknek. Csak a stílszerűség kedvéért! Hahaha! Évát végtelenül felbosszantotta a gúnyos beszéd, élesen vágott vissza: — Ohó, kedvesem, nem egészen ugy van, ahogy gondolja. Ne siessen olyan nagyon, mert póruljárhat. Urnák akar visszamenni? Ha itt börtönt érdemelt meg, ebben a primitiv életközösségben, a civilizált világban egyenesen felkötik a — rablógyilkosokat? — Hogy érti ezt, kisasszony? — döbbent meg Goldhand. 142