Sziklay Ferenc: A világ ura

sár, ahogy először lépett be váratlan-hívatlan a „világ urai" életébe. Szeme szikrát szórt, — Hol csavargott, komisz parasztja? — kezdte már csak a presztizs kedvéért a támadást Goldhand. — Nem tartozom az urnák számadással! — Hogy mert ilyen mocskosan a szobába lépni? — Ugy járok, ahogy jól esik! — Ne feleseljen, mert pofon vágom! —• Azt szeretném látni! Goldhand a hátsó zsebe felé kotorászott, a bányász megértette a szándékát, mint egy párduc, vetette magát az alattomos emberre, megfogta a karját s kicsavarta kezéből a revolvert. — És most —• hendszup! — ahogy a moziban mutogatják, —• kacagott. A másik kettő riadtan, egymáshoz bújva emelte föl a karját. —• No, te hires! Te akartál engem lelőni? Egy kis knitifbájgen nem fog ártani. Számolok. Háromra lövök. Megcélozta a homlokát. A revolver csöve fényes acélkarikának rajzolódott Goldhand szemébe ... Nyugodtan állt a karika, meg sem rezzent. — Egy-kettő, —• kitartotta egy kissé, — három! Goldhand térdbe roskadt. — Auf! — kommandirozta a legény. Nagyon jó volt, fiam bundás! Mégegyszer. Egy-kettő-három. — Ugy ni! —• Négy! — Egy-kettő-három-négy! — Egykettő-három-négy! Éles, gúnyos kacagás hallatszott a másik szobából, majd megnyílt az ajtó és megjelent benne Éva. Goldhandot majd megette a szégyen és a tehetetlen düh. Mint egy spárgán rángatott pojáca csinálta kétségbeesetten a tempót. Már reszketett a lába a szokatlan tornától és folytatni kellett végkimerülésig; egy-kettőhárom-négy, egy-kettő-három-négy. „Übt!" — Majd megtanítlak én móresre! Ugy látszik, megsűrűsödött a véred a pihenésiül. Majd segítek rajtad, te kiskakas! Raport lesz! Kisasszony parancsnok úr, mel129 10