Sziklay Ferenc: A világ ura

— Lehet, hogy igy volt, de most nem lesz meg! Érti? Nem-lesz-meg! Már csak azért sem, mert nem maradt egyedül a földön! —• Nem? Hát ki jöhet még számításba? — Ma még senki, de férfi, az van más is. — Kicsoda? — Mag^Matyó István, szolgálatára. — Csak nem akarja összeadni magát egy paraszttal? — Eddig nem gondoltam rá, de ha már eszembe juttatta, majd gondolkozom a dolgon. Most egyelőre legyen szives és hagyjon békén. Magával semmi esetre nem adom össze magam és pont. — Semmi pont. Én még nem végeztem. Azt hiszi, hogyha a másfél milliárd ember halálát elbirja a lelkiismeretem, ez az egy nyom valamit a latban? Éva megijedt a nyilt fenyegetéstől, képesnek tartotta ezt a rettenetes embert a Kain szerepére. Goídhand szemében megint az a vészes fény lobbant föl, ami az első találkozásukkor. Kihez meneküljön ebben a szörnyű helyzetben? Kit hivjon segitségül? Az apja jutott eszébe, befutott a szobába: — Papa, papa, segits! Ez az ember minden áron meg akar ejteni. Erőszakoskodik. Segits rajtam! — Mondtam, fiam, — szólt feddőleg Caduc ur — légy szelid, kíméletes. — Ah, hát ezt főzték maguk ketten a hátam mögött? És te, apám, te tudtál szövetkezni evvel a szörnyeteggel a tulajdon leányod megrontására? — De hisz én semmit sem tettem, Evelin! Hát erőszakos voltain? Hogy mondhat ilyet? — Nézd, kis lányom, ennek előbb-utóbb meg kell lennie, — szólt bele az apa. — Ha már sikerült ilyen szépen megmenteni magatokat, az uj emberiség uj magját, annak uj hajtásokat is kell hoznia. Mi értelme volna akkor az életnek? — Soha, papa, soha! Inkább teljesedjék be Isten akarata, inkább pusztuljon ki az emberiség, semhogy 126