Sziklay Ferenc: A világ ura

ezeknek a titokzatos utaknak a háta mögött, de hogy a különben beszédes legény olyan titokban csinálja a dolgát, nem akarta egyelőre megkérdezni, hogy miért teszi. Egy hét alatt teljesen rendbejött a háztája. Mikor este letette a kis munkásosztag a kapát, seprőt, gereblyét, Mag-Matyó István kijelentette: — Amiképen az Úristen a teremtés nagy munkája után megpihent a hetedik napon, azonképen mink is holnap pihenőt tartunk. Vasárnap lesz. Húsvét vasárnap. — Maga még ezt is számon tartja? — kérdezte csodálkozva Éva. — Igaz, hogy ez kalendáriom csináló ur dolga lett volna, nem az enyém, —• bökött a hüvelykujjával Caduc ur felé —- de ha. ő nem gondol az Istennel, nekem kell. Qoldhand gúnyosan jegyezte meg: — Hát ugyan az Istent nem azért találták ki az emberek, mert sokan voltak? — Ne káromolja az Istent, uram, nem volt még a kezében? —• Nem én. Még sohasem éreztem a szükségét, amit csináltam, a magam erejéből csináltam. — Nem is volt az akkor igazi csinálás! Csak egyszer jöjjön le velem a bányába, csak egyszer ne lássa a napot egy sihtán át és ropogjon meg a feje fölött az ácsolás, tudom Isten, keresztet vet magára! — Hogy jusson éppen ott az eszembe, ahol semmit se látok még a házából sem? Hiszen maguk azt hiszik, hogy ott lakik az öregúr az égben. — Valahogy ugy bévülről jön az, uram, innen ni, — mutatott a melle közepére — már persze annak, akinek szive van. De ne disputáljunk. Jóéjszakát! Másnap reggel Mag-Matyó István ujabb meglepetéssel szolgált az uraságoknak. Mind a két férfinak oda volt készítve az ajtaja elé egy-egy rend ruha, fehér nemi!, nyakkendő. — Nekem az urak ne csúfítsák el a szent ünnepet, — magyarázta. A mérnök úr olyan nyápic legény volt, szegény, mint kendtek, mire az Ítélet trombitája föltá119