Sziklay Ferenc: A világ ura

tagadott. Az uj világ születése az örök Alkotó bizonysága! ... ... „Freude trinken alle Wesen An den Brüsten der Natur"

... A fölfedezés nagy örömét az Emberi Öröm hatalmas himnusza az extázisig fokozta. Szerette volna ő is keblére ölelni az egész világot, amint a kar modulálta sokszor-sokszor egymásután a szeretet hitét a csillagsátor fölött lakó Édes Atyában: ...„Ihr stürzt nieder Millionen? Ahnest du den Schöpfer, Welt? Such' ihn überm Sternenzelt, Über Sternen muss er wohnen!"... Nem tudott elszakadni a csodás látványtól. Nézte szemhunyorítás nélkül, görcsösen. Fáradt szeme már könnyekbe borult s a fénytörés szivárványszínűre festette a csillag fényét. Csak, mikor a nagy szimfónia végakkordjai után mint egy távoli jégverés zúgott be a csöndbe a tapsorkán, akkor ocsúdott fel szinte transzszerű lelkiállapotából. Most már ő csengette föl a lányát: — Halló! Halló! Éva! A lány ijedten kapta föl a kagylót. — Halló, Éva! Megszületett!... Azért is! Mától kezdve vagyok!... ünyém! Enyém! Nem adom Yerseynek! —• Jesszusom papa! Mi a bajod? — Azt hitte szegény lány, hogy megőrült az apja. Rohant fel a csigára csavarodó „Jákob lajtorjáján". Szive dobogott, feje beleszédült a gyors körbe-körbe szaladásba föl a lépcsőn, — elfultan kapaszkodott odafent a korlátba. Ijesztő kép fogadta. Az apja ősz haja ziláltan lobog a halántéka körül, fényesre kopaszodott fején szikrázik az ablakon besütő holdfény. Más világítás nincs. Kisértetjárásnak is beillenék, amint az öreg ur hagyományos fekete selyemsapkáját a levegőbe dobálja s táncol önfeledten, groteszk moz9