Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

Keresd az igazat, hallgasd az igazat, tanuld az igazat, szeresd az igazat, mondj igazat, őrizd az igazat, óvd az igazat mindhalálig! (Hu s z János imája az igazsághoz) 1 A második világháború, melyet a német fasizmus robbantott ki, előidézője legyőzetésével véget ért. Nem volt még háború, mely ennyire egyértelműen tisztázta volna a felelősség és bűnösség kérdését, mint Hitlernek ez az ördögi precizitással megszervezett vandál rohama, a nemzetiszocializmusnak e legsajátosabb megnyilatkozása. A háború erkölcsi posztulátuma ülte itt diadalát: a háborús lelkiség, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság, a barbár kíméletlenség. Amikor Hitler száguldó, pusztító rohama megtorpant és elfúlt, egy lidércnyomás alól felszabadult világ ujjongott a győztesek felé: a bellicizmus halálos döfést kapott, a tömeggyilkosság kultúrája likvidálódott, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság a múlté, a barbarizmus hétéves uralma véget ért, az ember újra felemelt fejjel járhat a világban. Felemelt fejjel... Emlékszel-e a lehetetlenre, a reményre, a kívánságra, mit titkos éji órán négy fal között, magányban, börtönben, táborban fojtott torokkal magad elé mormoltál: csak még egyszer! Csak még egyszer felemelt fejjel járni! Próbáld visszaidézni magadnak a földhöz sújtottság és keserű megaláztatás óráit, ismeretlen kortársam Norvégiában és Dániában, Belgiumban és Hollandiában, Franciaországban és Lengyelországban és ti, Duna-táji sorstársak: osztrákok, csehek, szlovákok, magyarok, szerbek, románok és bolgárok: csak még egyszer felemelt fejjel járni és nem földre sütött szemmel, félelemben és szégyenben! A nap másoknak sütött. Mi csak a börtönőröket láttuk, és fogolytársunk sem emelhette fel veszély nélkül a fejét, hogy egymás 5