Fábry Zoltán: A vádlott megszólal (A cseh és szlovák értelmiség címére)

a destrukció lehetősége és valósága. A szlovenszkói magyarság azt hitte, hogy humanizáló, pacifizáló szerepét most már az egész magyarság javára kamatoztathatja, de Jarossék csakhamar gátat vetettek e törekvésnek. És ahogy a világháború idején a Monarchia összes ezredeibe szórták szét a megbízhatatlan cseh katonaságot, úgy helyezték szét az egész országba a szlovenszkói magyar tisztviselőket, tanítókat, és helyükbe megbízható „anyásokat" ültettek. A Szlovenszkóról átkerült magyar értelmiség kassai kongresszusa hiába tiltakozott, és hiába követelte, hogy szlovák nemzetiségi vidékre ne hozzanak anyás tisztviselőket, de hagyják meg a kisebbségi sorsban felnevelt és így a szlovák kisebbséggel emberségesen bánni tudó volt szlovenszkóiakat, ez mind falra hányt borsó volt, és az eredményt nemsokára S urány összegezte, kakastollas barbarizmus jóvátehetetlen vétke. Csendőrfegyver dördült, szlovák vér folyt, és magyar becsület pirult - Szlovenszkón. Esterházy Lujza, Esterházy János nővére írta: „Kijelentem, hogy mi, szlovákiai magyarok, már megelégeltük ezt a szégyenkezést, s tudni fogjuk, mit kell tenni a magyar nemzet jó hírneve érdekében, ha mások nem tudják a szükséges lépéseket megtenni." (Esti Újság 1939. január.) Mások nem tudták, mert nem akarták megtenni a szükséges lépéseket: a szlovenszkói mentalitás árvaságában egyre jobban a béke és megbékélés hangszerévé tisztult és tudatosodott. A magyar író a nácizmus és machizmus legdinamikusabb napjaiban pacifista volt, aki a béke lelki és szellemi alapját építette - és hiába építette. „Aki a gyűlölet helyett a szeretet kapcsolatát szervezi, aki a saját igazságát más igazságához tudja mellérendelni, 48