Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Aradi Zsolt: Vágyaim városa,Kassa

Kazinczyéké. Kicsiny, bukások sorozata kíséri, de mégis van, és ez a szellem, amely ebben a megmozdulásban jelentkezett, volt Kassa igazi szelleme. Alakultak szlovák és cseh lapok. A könyvkereskedésben ott volt minden legújabban megjelent cseh könyv is. És Kassa mégis legyőzte őket. Hiába volt rendőrigazgatóság, hatalmas új posta, hiába szorult ez a kassai szellem szinte csak a családok otthonaiba, mégis mozgott, élt és győzött. Keresgélem ezt a kassai szellemet. Vibrálva, egyik témáról a másikra ugrándozva beszélúnk tovább. Egyszerre csak azt mondja a német nevű magyar párttitkár: — Szépapám 1796-ban jött Kassára. Nagyapám 1848-ban a szabadságharc negyedik sorozóbizottságának a tagja volt már. A honvédekkel küzdött a Habsburgok ellen. A Bach-korszakban olyan kassai és cipszer németek, akik nem tudtak egy szót sem magyarul, magyar ruhában temettették el magukat. Itt minden kassai család élete annyira tele van magyar történelmi vonatkozásokkal, mint talán sehol. Valamennyiünk származása történelmi talajba nyúlik vissza. Egyikünk sem tudja magát kiszabadítani a magyar múltból. Az egyik kassai, ugyanilyen németes nevű családnak a csehek egyszer szemébe vágták, hogy ők nem magyarok, hanem németek. És akkor a család levéltárából előszedtek egy 1849-ből való levelet, amelyben az egyik ős így panaszkodik: „Uram Istenem, milyen szörnyű csapás. Magyarország elpusztul..." Ez a fiatalember, aki most itt ül velem, a magyar parasztságról beszél. Arról, hogyan várja a magyar parasztság, a Kassa környéki és az egész felvidéki a magyar igét. Évekkel ezelőtt kezdték meg a szlovenszkói magyar kultúregyesület szervezkedését, s a falvakban így szóltak az emberek: „Miért nem jöttek az urak már előbb?" A magyar parasztságról beszél, szociális igényükről, a népi kultúra és az urbanizmus kapcsolatáról, egy igazi népi demokráciáról, és csak a magyarokról beszél. Keresem Kassa szellemét. Talán ebben találom meg, ebben a német nyelvű polgárságban, amely jó hétszáz éve vándorolt ide és építette ki a maga falait, kő- és pénzbeli erődítményeit? Mégsem ez Kassa szelleme. Ez is hozzátartozik. Aztán Hufnagel híres rézkarca jut eszembe, ahol Kassa város látképén egy magyar és egy szász polgár állanak egymással szemközt, barátságosan, mindegyik a maga viseletében, és e viselet mögött a maga külön nemzeti gondolataival. Erről is beszélgetünk. Aztán eszembejutnak a Kassa környéki szlovák falvak, a kassai kofák fura magyar—szlovák „po nosemu" beszéde. Ez már Kassán kívül való, 84