Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Tátrai napok

Nem, uram, nem hagyok jelzést a kettős falú bádogszelencében! Ez a szelence ugyan becsúletes feljegyzéseket tartalmaz: túrák rövid leírását, neveket, évszámokat, felkiáltójeleket. Tiszteletre méltó és izgató a sziklamászók sajátságos közlekedéstechnikája. Már csak azért is, mert megveti a legkisebb ellenállás vonalát, mely előbb-utóbb teljesen bárgyúvá teszi majd a gépi kényelemmel szövetkezett embert, a legkeményebb feladatokat keresi, s így bátorrá, leleményessé edzi híveit. Ám a hegyen másról van szó. Nemcsak a falakról és a fogásokról, nemcsak a párkányokról és a lépésekről. Az emberről van szó, aki itt sejti újból, hogy a lelke tisztaságához és értelme zavartalanságához, erkölcsi felelősségérzetének teljességéhez, a szépséghez és a szabadsághoz, mindahhoz, ami a beteljesülés ígéretét adja a létnek, az ormok gyönyörű, de embertelen magányában juthat el. Az emberről, aki, ahogy Goethe mondja, megtalálta magát, de nem találta meg az emberiséget. Az emberről van szó, akit alázatossá, tisztességessé, értelmessé tehet az egyedüllét a csúcsokon, de aki zavartan tekint a völgyek felé, ahová élete és otthona gyökerei kötözik. Erről kellene írni, persze nem rögtönözve. Több nap kellene hozzá, több év, talán egy egész élet. S néhány hét múlva már itt a hó tépett lobogóját lengetik majd a sötét viharok. Isten segítsen bennünket, Pocsuvay úr. Hűvösödik: ereszkedhetünk már lefelé. A párkányok ujjnyi eresztékeiben jókedvű, fényes szirmú, fehér és sárga virágok bókolnak a szeptemberi fényben, tündén, kecsesen, természetesen a félezer méteres meredély felett. 1943 35