Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Tátrai napok

Peéry Rezső Tátrai napok í. Elképzelhető, hogy Az ember, aki a tengerszemeket szerette címmel megírja egyszer valaki Lawrence titáni erejű novellájának változatát. Az irodalomban megesik az ilyen tudatos vagy öntudatlan átköltés, amit a műfordítás törvényesített. Az írónak, aki a lawrence-i témát a szigetek nyelvéről a hegyek nyelvére szeretné átkölteni, a tátrai tengerszemeket kell felkeresnie. Ha eredménnyel dolgozna, írása gyökeresen más lenne, mint az angol klasszikusé. Ám lehet, hogy hőse éppoly nyugtalanul váltana mindig magasabb, mindig hidegebb, mindig zöldebb tengerszemet, mint ahogy Lawrence remetéje keres mindig lakatlanabb szigetet, addig, míg megtalálja a legtisztább magányt, s addig, míg belepusztul. A Hincó-tó felett gondolok erre. Az eszme persze nem minden célzatosság nélkül jut eszembe, hiszen ha embernek lenni mindig nehéz volt, ma különösen az, s e pillanatban bajos az ép érzelmű kortársnak megokolást kérnie vagy követelnie a szerencsétől, aki remetének megy. Ha ez nem is lenne így, a párhuzamosságot a táj kínálja pazarló változatosságával. Nyolckor a Csorba-tó hatalmas, nyugodt tükre ringatta magát a vándor előtt. Sok menházba érkeztem már elhagyott völgyi vályükon, köves utakon, a hátizsák alatt agyonizzadt háttal, míg a csorbái plató magasságát elértem. A tünde és hatalmas víztükör mögött — mintha a civilizációt idetelepítő ember kényes igényeit akarnák szolgálni — sorakoznak fel engedelmes panorámában a vén csúcsok, hogy svájci jellegű településre ösztönözzék a völgyeket. Fenyőkoszorúja köré kényes kultúra telepedett, a tó azóta is bűntudatosan fodrozódik, mint aki tudja, hogy bajt csinált. Az esti fényár a hotelekben, az ápolt teraszkávéházak piros napernyői, az uszoda és a sétányok semmi esetre sem a magány barátainak valók. A hegy néha megharagszik, megtépi, megtördeli az erdőket, s néhány napra alaposan megzavarja a kényelmet. A tó partján egy esztendeje erre emlékeztetnek az elhalt fenyvesrészek óriási, barna irtásai. Mint ideges ember a gyufaszálakat, úgy tépte, reccsentette, tördelte ketté a hatalmas, sudár fákat a vihar. Ha a törzzsel nem bírt, gyökerestűi fordította egymásnak százával sivár kuszáitságban az erdők 30