Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Szalatnai Rezső: Pozsony

sereglett fel, és a finom vonalú barokk paloták, színházak és bálok, templomok és katonai parádék. Aztán megint szabadságharc, pontosan ismétlődve. Ha nem lett volna Arad a magyar történelemben, Pozsony a maga tizenhárom negyvennyolcas mártírjával helyettesítené. Látod, édes barátom, e város magyar létéért ezek kezeskednek. Tudósok, művészek, papok és ötvösök, újságírók és tanárok, politikusok és könyvkiadók, színészek és vasmunkások, diákok és napszámosok olvasztották be a falakba balladás Kőmíves Kelemenné lelküket és testűket. Ők tanúskodnak helyetted is. ha kell. Itt dolgozott titokzatos műhelyében Kempelen Farkas. Itt tanított és írt Bél Mátyás. Mint egy régi kert illata száll felém egy régi diáknóta, Pozsony diákváros volt. Ha igaz, hogy egy éles szemhatárú vidék változatos terepformája jobban fejleszti az egyéniséget, inkább kedvez a forgalom szabatosságának és a természetes erőfeszítés egyensúlyának, akkor igaz az, hogy Pozsony jó nevelő volt mindig. Iskoláiban modort és magatartást szerzett a diákság, mely egész Magyarországról ide sereglett. Mikor a líceumot a vakációra elhagyták, fedett hajót csináltattak az alföldiek, melyet aztán Pesten eladtak, mint egy tutajt. Kapitányt választottak, aki jelt adott, s a diákokkal megrakott hajó elindult. Magyarok, szlovákok, németek, szerbek mentek haza szüleikhez, s ezt a nótát harsogták a vár felé: Isten hozzád hát. Pozsony. Isten hozzád, habzó ser, Hozzátok is. társaink, Kikhez szívünk holtig ver. Elmúlt a régi Pozsony, de a falak, az emberi szívek hűsége mindezt most is sugározhatja, mint a béke ízeit a diós patkó. Harminc kávéházban tanyázik a pozsonyi polgár, a legszenvedélyesebb újságolvasó ezen a tájon, akinek oldalán áll és néha közbeszól a pozsonyi polgár legrégibb barátja, a pincér. Mi is nézzük a csillagokat, és tájékozódunk Pozsony felett, mint a három betlehemi király. A pozsonyi akkordok között ott zeng a mi akkordunk is, azé a nemzedéké, amelyik a világháború után szólott hozzá a magyar dolgozókhoz a pozsonyi falak között. Finom port kavar fel az emlékezés: húsz év, de szép volt, de zengő volt minden részleted. Ha lemégy a Lőrinc-kapu utcai ház mellett, ahol a Kossuth-rokon Meszlényiné lakásában volt a Sarló nevű darázsfészek, gondolj a vakmerő fiatalokra, akik meg akarták hódítani a magyar jövőt. 20