Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Cs. Szabó László: Szlovenszkói őrség
Cs. Szabó László Szlovenszkói őrség az a szlovenszkói kultúrhagyaték, amit Márai Sándor aFauxMonnayeurs módszerére emlékeztető megszemélyesítéssel „az r & öreg Garren" művének nevez, a hatalomátvétel után évekre eltűnt. Havasok, dómok merülnek így ködbe. Abban a hiszemben, hogy minden ítélet történelmi igazságosztás, a szlovenszkói magyar ifjúság eleinte a bírákhoz pártolt; amit az apák védtek, haszontalannak tűnt, amit szerettek, silánynak. A hagyományból eleinte csak a középosztály gyöngéi látszottak ki, s mivel az ifjúságban az igazságérzet nagyobb a tudásnál, az angyali szigor az emberségnél, első, szigorú hevükben e gyöngéket a magyar múlttal azonosították. Ráadásul az öregek nem is tudtak világosan beszélni e kultúrhagyatékról, „az öreg Garren" műve, mondogatták volna, ha történetesen írónak születnek. Nagy volt a zavar, a veszély, nem tartottak sorrendet, kincs helyett néha családi csecsebecsét védtek. Márpedig a fiatalok kíméletlen tekintete tüstént fölfedezte az efféle haszontalan mozdulatot. Egyszerre két történelmi ítélőszék működött, a győztes Európáé s a serdülőké. Az apáknak mindkettő előtt felelni kellett. Elmulasztották, vagy olyan pontatlanul s homályosan feleltek, amiből az idegenek semmit, a fiatalok keveset értettek. Úgy látszott tehát, hogy a hagyaték két nemzedék közt örökre elkallódik. Nem századok morzsolták le: már a fiúk megtagadták, gondolva, hogy állami támogatás, állami erőszak nélkül amúgy sem lehet életre gerjeszteni. Az apák lelki összehúzódásával, politikai provincializmusával egyidejűleg ők megkönnyebbülve s készséggel álltak a nagyvilág rendelkezésére. És a kényszerű, gyanakvó, kicsinyes konzervatizmusba szorított elődök helyett magyarországi írókhoz fordultak tanácsért. Hadd erőlködjenek az apák egy kihűlt politikai ábránd körül! A szó úgyis a magyarországi eretnek írástudókat illeti. Mikor egy nemzedék kifordul a régi rendből, megjavul irodalmi emlékezőtehetsége. Forradalmak alatt mindig jól emlékeznek az irodalom jóslataira, s az üldözött íróból élve vagy halva reaktivált lelkiismereti vezér lesz. így történt most is. Mivel apáikat állítólag elítélte a történelem, a szlovenszkói magyar fiatalok azoknak az íróknak adtak 193