Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Peéry Rezső: Két karácsony között

alkotni óhajt: vonuljon a magányba, húzza ki lábából a tüskét és mondja meg az igazságot sorstestvérének. Aki, mint ő is, eszmékből és emberekből kiábrándulva, visszahúzódik, hogy a lélek tábláját tisztán megtarthassa. E tábla létfeltételeiért kell ma küzdeni egyébként egész Európában. Ihlet a szorongó tájékozatlanság, ugye barátom, mérlegelj a csömörben, ami mindnyájunkat megfogott, s belátod, hogy itt más kivezető ösvény nem nyílik. Vissza kell menni a magányba, mint mondom, ez a magatartás ment meg, különben elsodornak a hullámok, így talán létrejön megint a Csapat, később és csakis utólag, a végzett munka közepén, a tiszták csapata, mely ismét közüggyé szervezi azt, ami ma csak magánügy. A meglévő rendszerek nem érnek rá, nekünk kell tehát ráérnünk. Ez lesz, ha jól csináljuk, az új hősiesség útja, mely összeköt Európa legtisztább szándékú nemzedékeivel; tiszta nemzetiesség és örök emberiesség. Hallod Vörösmarty mély harangszavát: Majd, ha kifárad az éj s hazug álmok papjai szűnnek S a kitörő napfény nem terem áltudományt; Majd, ha kihull a kard az erőszak durva kezéből S a szent béke korát nem cudarítja gyilok. De a földet, a szülőföldet addig is ne utasítsd vissza. A magányban ez az egyetlen biztosíték, ami megtart, s amihez őszinte lehetsz, mint anyádhoz. Mi is csak most tanultuk meg ezt a leckét a földről. Mert akik a Duna-táj valamely falu-országából jöttünk, s a hátunk mögött épp a kellő pillanatban lezárult a világháború, generációt kiáltottunk ki magunkból a nagy anarchia kezdő óráiban. Kimentünk Európába s megfürödtünk a nagyvilágban, kéjesen és vissza-lefitymálva a kicsinyes otthoni viszonyokat, mint a meggazdagodott ügyvéd a tyúkpöróket. Valami érthetetlen láz csavarta ki ezt a nemzedéket. Európa láza, azé az Európáé, mely felborult ekkor apáinkkal együtt, s a forradalmi füstben, nagy szenvedélyek és oktalanságig tágított szabadosságok hullámain, megindultunk egy délibáb felé, egy értelmiségi forradalom és érvényesülés felé. Az értelmiségi nomád azt hitte, hogy megszervezi az új internacionálét, s ráborítja a logokrácia uralmát a világra. Semmi sem volt eléggé jó és megtartható számukra. A családban, az iskolában, a könyvtárban, a kávéházban úgy jártunk, mint valami csatatéren, holtak és sebesültek között, győztes grimasszal, holott mi voltunk az igazi sebesültek, mint utólag kiderült. Az a csöndes 166