Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Erdélyi Pál: Jókai útja

s a Sodalitas Comaromiana, a polgárilag szervezett város, saját törvényei, szokásjoga szerint élt, és annak egyes osztályain belül (rendjei) saját módján szerveződött és települt. Ebben a belső rendben demokratikus szellem s megértő lélek dolgozott, a rideg formákat ugyan megtartotta, de soha nem erőltette, inkább a rend és a szabadság védelmére kultiválta, de sohasem más osztály elnyomására. Ez a szabadsághűség okozta azt, hogy a város hamar meghódította a jövevényt, és hamar magyarrá tette az idegent. Ez a szolidaritás még ma is él a városban, ennek eredményeként az akárhonnan jöttét leköti, az akárhova elkerült komáromiakat összetartja és visszavárja. íme, itt a társadalmi közösség alkata is más, az emberek is mások. A polgári önérzet nem sértő, mint például Debrecenben, a kasztok elkülönülése nem éles, mint a hazai burgervárosokban; vallási, vagyoni, műveltségi ellentétek nincsenek, s amennyiben mégis mutatkoznának, azok élét a közös szenvedés és az egymásrautaltság eleve letompította. Tehát békés együttérzés, kedves otthon és megférő különbségek olvadnak összhangba a komáromiakban, ez teszi nyugodttá, vonzóvá és barátságossá a város életét. Ha azonban távolról nézzük ezt az életet, merev tagozódást látunk. Az ősfoglalkozást űző fóldmívesek, itt szekeresgazdák, a hajóépítő szuperok és az ácsmesterek, a molnárok és révészek, a kereskedő rácok, a vármegye urai, az iparos kispolgárok, a kertészek, a halászok, mind külön-külön telepednek meg, együtt laknak, egy blokkot alkotnak. A mesteremberek céhekbe tömörülnek, minden céhnek külön zászlaja, jelvénye (szimbóluma), ünnepi ruhája és szalagja van; s az egyes céhbe tartozók is lehetőleg egymás mellett települnek, mint a szappanosok, mészárosok, gombkötők, tímárok, csapók. A cigányok Pérója itt is külön áll, s egy kiveszőben lévő hagyomány szerint a zsidók csak a várövön kívül telepedhettek. Az egyes felekezetek is élesen elválnak, templomaik rajonjában laknak, felekezeti iskolákat tartanak, mindegyiknek külön van temetője a temetősoron. A város lakói így markáns típusokká válnak, s ezt külsőleg is éreztetik. Minden rendnek megvan a maga hagyományos utcai viselete. Az a mondás, hogy nem a ruha teszi az embert, a régi komáromiakra annyiban talál, hogy a ruha különbözteti meg az embereket egymástól. Magyar viseletüket máig megőrző szekeresgazdáink sötétkékben, ezüstgombos mellényt, ezöstláncos mentét — galambfészkes gazdag paszomántját ezüsztgomb díszítette —, ezüstsarkantyús csizmába vont magyar nadrágot viseltek, prémes sapkájukat ezüstforgó díszítette. 147