Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Tichy Kálmán: Három aranyrózsa

egykori híres rozsnyói céhek becsületét. Fakó zászlók bányászterületek és nemesi csoportok képeit varázsolják elénk. A hitélet és szabadság vértanúinak kegyeletes emlékei indítanak meg. Jókai leveleit csodáljuk; álmodozó kék szemei sokszor elsuhantak Rozsnyó fölött. Pákh Albert kedves, régimódi íróasztali holmiját simogathatjuk meg tekintetünkkel, s felkereshetjük a főtéri házat is, melyben született s mely emléktáblát kap nemsokára. Petőfi szelleme is itt ég, legalább Csengeiy Antalnak Pákh Alberthez írt egyik levelében (1850): „Petőfiről nem tudni hol van, de bizonyos, hogy él!..." Az a Petőfi, aki a koldus kalapjába dobott krajcárhoz hasonlította Rozsnyót Útirajzaiban. Az a Petőfi, akit Gömör vármegye táblabírájává választott, s amely Gömörnek Rozsnyó is székhelye szeretett volna lenni — ha több szerencsével harcol a sikerért. A hajdan híres rozsnyói kardcsiszárok és puskaművesek fegyvereiből ide már nem jutott, szétszórták őket a történelmi viharok. De itt mosolyognak a Rozsnyói Angoly Kőedénygyár virágos, hímes edényei, ma keresett és már ritkán található vitrindarabok. Megmosolyogtatnak a mi jó öregeink Lövészegyletének vaskos céllövő mordályai, a lövészkönyv adatai, a „Kacsalövészet", „Libalövészet", „Királylövészet"... Az egykori Lövölde helyén ma a városi uszoda áll, s a golyófogó dombot is lehordatta s felszántotta egy fürge bérlő, pedig mi még keresgéltünk benne golyókat, siheder éveinkben. A numizmatikai szekrényben Rozsnyón vert Libertások is akadnak még, s van töméntelen Kossuth-bankónk, mert negyvennyolc után Rozsnyó őrizte s használta legtovább Kossuth Apánk pénzét, ami kerek félmillió veszteségébe került a város népének. És a negyvennyolcas, helybeli nyomású szükségpénzek — mindegyiken a városi főjegyző aláírása — ékesen bizonyítják, mennyire megismétlődik a történelem: mellettük pihennek a Sajóvölgyi Bank világháborús szükségpénzei, a kávé-, cukor- meg zsírjegyek társaságában. Kis ezüst ereklyetartóban fakó, törött csontdarab: a nagy humanistának, Jólészi Cházár Andrásnak, a Váci Siketnéma Intézet alapítójának utolsó földi maradványa. Ennek különösen szomorú történetét szintén érdemes lesz egyszer külön elmondani. Itt élt benn Rozsnyón, néhány évig; és a Drázus partjára épült házát az a csodálatos árvíz sodorta el, amely harminc-egynehány éves időközökben le szokott szakadni a Pozsálló öléből, egészen titokzatos és máig sem kikutatott módon. Ilyenkor a Pozsálló teste felnyílik, magasan fenn s egészen a városig látható hatalmas sugárral, rejtett mélységekből olyan víztömegek zúdulnak alá, amelyek Rozsnyónak már jó néhányszor súlyos anyagi károkat okoztak. Ez nem legenda, magam is láttam, s a Váraljai utca 116