Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Cs. Szabó László: Kárpát kebelében
jövendő sorsa egészen homályos. Ha a nép lelki hajlama idegenkedik attól az erkölcsi eszmétől, amelyet nevelője megszabott, úgy történelme is elfordul attól az iránytól, amit a nagy nemzeti nevelő munkáiból egyébként ki lehetne olvasni. Egyelőre a Duna tovább tereli a rossz szomszédokat rejtélyes csillaguk felé. Sorsukról valószínűleg még sokáig mások döntenek. 1931 óta hat dunai terv hiúsult meg, de egyik sem az itteni népek akaratán, hanem az osztozó nagyhatalmak féltékenysége miatt. Egyikük dunai egyeduralmat akar, a másik most készül megszállni e tájat, a harmadik itt keres elégtételt a nemzetközi gyalázatért. Aligha egyeznek meg hamar. A Duna géniusza lefelé fordította a fáklyát, a láng kővé meredt. Mi hát a sorsunk? A kibékítő választ át kell engedni a következő nemzedéknek. Noha a magyar és szláv középosztályeszme s a bennük rejlő kétféle küldetéstudat látszólag ma még erős, néhány évtized alatt itt is, odaát is széthull. A nemességtől örökölt magyar nacionalizmus olyan önvédelmi formákba dermed, melyeket Szekfű Gyula, azeredeti stíluskorszak legnagyobb ismerője neobarokknak bélyegez, s valószínű, hogy a hivatalos propaganda hamarosan a cseh küldetéstudat lelkét is kitörli. A kilátástalan honorácioreszme a Kárpátokon innen és túl történelmi mintaképek alatt roskadozik; mind a magyar védpajzs jelkép, mind a huszita humanizmus a történettudományos tizenkilencedik században alakult ki, s a korszellemhez híven mindkettőnek dogmatikus történelmi szabása volt. Ezzel szemben az új eszme, mely a dunai népek önismeretét és sorsát századunk második felében előreláthatólag eldönti, sokkal kevésbé historizál; történelmi tudat helyett éppen arra a népi tudatra támaszkodik, amely sohasem jutott heroikus történelmi kifejezésre, s a mélyben megkerülte a politikai és nemzetiségi határokat. A magyar és cseh középosztályeszme egy misztikus történelmi harc: Ormuzd és Arimán párharca köré kristályosodott ki; a népkutatás ellenben — mely az új eszmét egyetemes nemzeti nyomorúságunk feltárásával tömegösztönné sugározza szét — a történelem véres kérge alól fölfedi a dunai közösséget. És ez sokkal mélyebb, mint volt a reneszánsz kori Sodalitas Litteraria vértelen dunai humanizmusa. A dunai népek hamar és teljesen az urak hatalmába estek, de ádáz uraik alatt kicserélték ruháikat, meséiket és dalaikat. Ahogy a rendi állam a címeresek közé avatta a különböző nemzetiségeket, úgy olvasztotta a népeket közös életrendbe a nyomor, megalázás, mindennapi munka, és nemzeti tudatunk csak most tágul ki szomorú világukig. Eljött az idő, mikor a történelemben megöregedett magyarság eljut a történelemből kihagyott magyarságig, a népig, s ott egy valóságos dunai 109
