Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok
Cs. Szabó László: Kárpát kebelében
A magyar nemesi eszme — erőszak és józan ész, ragadozó ösztön és áldozatkészség, restség és állhatatosság öntvénye — körülbelül a tizenharmadik században forrt össze, s a felvilágosodással mállott szét; Hajnóczy és Laczkovics már egy más eszméért haltak meg. De a nemesi világkép néha megható-avultan, gyakrabban rosszhiszemű, számító torzításban élt, s Dörmögő Dömötörrel a mesébe is beférkőzött. Éppen ez a meseszerű átváltozás mutatta, hogy eleven erejét elvesztette, s joviális, szívós, szemhunyorító, tegeződő módján már csak régi becsületén élősködik. Abban a korban, mikor ez a nemesi öntudat eleven volt, a címeresek oldaláról minden nemzetiséget befogadott, a másik oldalon ellenben a magyar és idegen ajkű plebejus egyaránt kirekedt belőle. Igaz, hogy az idegen származását a nemesek egymás közt is számon tartották — tudtak Vitéz János szláv vagy Majláth István román eredetéről —, de ezt a családi tájékozottságot: az országos családdá szövődő nemesség magánjellegű ismeretét ritkán alakították át politikai fegyverré. A kitagadottak közt viszont a magyar és az idegen alaposan összekeveredett, Lőrincz barát, Dózsa jobbkeze például a huszita kelyhes mozgalomban is megállta volna a helyét. Mikor Paget beutazta Magyarországot, a négy év előtti kolerafelkelés szlovák „kolomposai" csonttá száradva még a sárosi bitókon himbálóznak. Titokzatos kezek, írja borzongva, a lerongyolt gúnyát minden újév napján újakra cserélik a halottakon. De ugyanekkor Zemplénben magyar ruhás parasztok száradnak a kárpáti szélben, jeléül, hogy a kolera-biztosok nem viselet, hanem tenyér szerint akasztattak. És Divald Kornél a háború előtt egy rutén fatemplomban még látta azt a falra mázolt furcsa végítéletet, amelyen dolmányos urak szántják a sovány földet, a jó rutének meg a mennyországban poharaznak! A felvilágosodás utáni világnézeti bomlásban ezt a nemes-nemzeti eszmét a honoráciorok, vagyis a minden rendű és rangú intellektusok örökölték. Ugyanaz a mozgékony, izgatott, tehetséges középosztály, amely rászoktatta a világot, hogy dogmákban és elvekben gondolkozzék. A magyar középosztály a régi eszmét egy államjogi dogmában újította fel: a magyar honoráciorokat a liberalizmus közjogi árama ragadja el. Mialatt azonban a magyar nyelvű vagy elmagyarosodott középosztály átveszi az állam vezetését, az idegen nyelvűek kirekednek belőle. A magyar—latin nemes állam befogadta a különböző nemzetiségű címereseket s kizárta a köznépét, örököse: a központosított, jogegyenlőségre alapított, de egynyelvű nemzetállam befogadta a különböző 105
