Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XVI. fejezet: A titok visszatér

hatalmától megfosztod, és védtelenül kiszolgáltatod az erőszaknak ! — Ezt a küszöböt minden bizonnyal átlépem, és vele a másikat is! — karjait feje fölé emelte, a magasba mutatott, és ebben a helyzetben maradt. Jellegzetes mozdulata volt ez, mellyel kivételes alkalmakkor a kimondhatatlant jelképezte. — Holnap két világ közt állok: az erőszak és az erőszaknélküliség közt. Isten kegyes volt hozzám, megihletett! Talán az elkövetkezendő hatszáz esztendő nevében beszélek... Tudod, hogy hatszáz esztendő egy nap! Visszaszerzem a titkot: India nevében lemondok minden erőszakról. .. — Hangja nyugtalanító, dallamos suttogássá halkult, mintha önkívületben beszélne. — Hogy az emberi lélek mélyén szunnyadó fenevadat ne kelthessék életre és elkövetkezzen a tao harmóniája, az üdvözülés korszaka... így lopom vissza Hanumán titkát! Te pedig, Braganza, elégeted a kéziratot, mert nem cselekedhetsz másképpen! Utad végére értél most már te is, és teljesíted, aminek teljesedésbe kell mennie. Ha mindez megtörtént, elkövetkezik a tao, az erőszaknélküliség világharmóniája, mely nem ismer fenevadat. És akkor, Braganza, akkor a hiányzó fejezet nem fog többé hiányozni az emberek világában, és Marco Polo jóslatának a másik fele is beteljesedik... Egyszerűen, súlytalanul beszélt, és mégis révületben. Közönséges halandó állt előttem. De ebben a döntő pillanatban megint démonnak, megszállottnak, isteninek láttam, mint abban az időben, amikor kedves tanítványának nevezett. A kétoldalt lengő fehér vászon két hatalmas szárny. A szárnyak égnek emelik, mielőtt a látomás valóságáról meggyőződhetnék. De a két kar lelankad, a szárnyak vászonredőkké változnak, ajkai giliszták módjára vonaglanak, a valószínűtlenül rút ember, aki hajdan ügyvéd volt Bombayben, reszkető kézzel veszi le belapított orráról a nevetséges pápaszemet, és baljával megvakarta a fülét, mely olyan elálló, mintha menekülni akarna a fejtől. Kicsinek, törpének, jelentéktelennek éreztem magam. Hallgattam. Hallgattam volna akkor is, ha a kérlelhetetlen valóság ezerszer beszédre kötelezett volna. De amikor tá349