Neubauer Pál: A jóslat

Második könyv- Élmények 1914-1923 - XVI. fejezet: A titok visszatér

Levette orráról a nevetségesen nagy, szarukeretes pápaszemét, és körülményesen tisztogatni kezdte. Mint valami vén professzor, aki jelentéktelen dolgokban is kétségbeejtő alapossággal jár el. Rövidlátó szemével vaksin pislogott rám, és udvariasan mosolygott. Többször megkíséreltem, hogy beszélgetésünknek fordulatot adjak. Attól tartottam, hogy közönybe fullad, és hiába jöttem ide. De Gandhi csökönyösen kitartott a kezdetben megütött hang mellett. Beláttam, hogy a hiábavaló erőlködéssel fel kell hagynom, és kutattam, mi lehet megváltozott viselkedésének az oka. Lehet, hogy nagyon eltávolodtunk egymástól. A Mester, aki minden ember lelkébe belelátott, nem áltatta magát. Talán még mindig ragaszkodott az egyszer kimondott szóhoz, hogy meg kell járnom az utamat, mert nem a titkot találtam meg, hanem egy ócska kéziratra bukkantam. Nevetségessé tettem volna magamat, ha most Hans Kämpferröl, fantasztikus terveiről és arról beszélnék, hogy Gandhi élete veszedelemben forog. A Mahatma annyira hangsúlyozta a józanságot, hogy megváltozott magatartása már eleve szinte elutasítólag hatott. Szándékaimról kérdezősködött, de ebben a helyzetben nem tudtam egyebet válaszolni, mint azt, hogy az Ifjú India egy nagy táborának képviseletében jelentem meg előtte. — Vagyis holnap viszontlátlak a bizottság ülésén? — Eleget kell tennem megbízatásomnak. Holnap először állunk egymással szemben mint ellenfelek. Mintha nem hallotta volna, ezt kérdezte: — Nem töltenéd az éjszakát itt, barátom házában? Későre jár, Űj-Delhi elég messzire van innen. Ezúttal én nem hallgattam oda. Gyorsan elköszöntem, és indultam kifelé. Alig tettem be az ajtót magam mögött, mikor a nevemet hallottam. Egy gyerek gyámoltalan, csodálkozó hangja volt ez, a Mester régi, meghitt hangja a csodák és gyönyörűségek idejéből. Boldogan siettem vissza a szobába. Gandhi elém jött. Ajka körül megejtő mosoly játszadozott, a határtalan biza345