Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A hazai ellenállás és a kisebbségek
keresztül, a feladót Smutný „informátor"-nak nevezi: „A Magyarország által megszállt területek lakossága türelmetlenül várja a Csehszlovákiához való visszacsatolást. Ez nemcsak a szlovák elemre vonatkozik, hanem részben a magyar nemzetiségű személyekre is..." 6 A levél észrevételéhez meg kell jegyezni, hogy az akkor Magyarországhoz tartozó Dél-Szlovákia lakossága a megoldást nem a Csehszlovákiához való visszacsatolásban, hanem a Horthy-rendszer megbuktatásában látta; a később bekövetkező valóság rémképeit sem hitte volna el senki. A magyar kommunisták is a kibontakozást a szükségképpen elkövetkező proletárdiktatúra megvalósításában látták, de olyan eshetőséget, ami bekövetkezett, senki nem várt, senki nem hitt, és a szövetségesek győzelme esetén senki nem tételezett föl. Ez érezhető, hiszen a magyar kisebbség ellen készülő rendszabályok 1945 februárjáig szigorúan titkosak voltak, de ezen túl az ún. „felvidéki" magyar nép teljesen tévesen volt tájékoztatva esetleges jövendőjéről, nem tudott a csehszlovák jogfolytonosság elismeréséről, azt hitte, hogy mindenképpen forradalom következik be Magyarországon, és ez számukra is mindent megold. A további tévedés az volt, hogy Magyarország ugyan elveszti a háborút, de elveszti Szlovákia is. Pedig Szlovákia 1942 óta már nem létezett a nemzetközi diplomáciában. Magyar részről - a polgári ellenállók részéről is - minden olyan elképzelés, amely azt hitte, hogy az ellenállást kamatoztatni lehet a szomszédokkal szemben, merő illúzió volt; 1944 tavaszán ebben a kérdésben a szövetséges nagyhatalmak már teljesen egyetértenek: „1944 májusában a nagyhatalmak felhívást intéztek Magyarországhoz, Romániához, Bulgáriához és Finnországhoz, hogy lépjenek ki a háborúból és járuljanak hozzá Németország vereségéhez. Szlovákiát nem említették, mert nem tekintették a hitleri koalíció tagjának." 7 A szlovák értelmiség nem titkolta magyarellenességét a külföld előtt, sőt ennek hangoztatásába 1943-ban már a megtorlás vágya keveredik. Smutný beszámol Eduard Chapuisat ezredesnek, a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottjának pozsonyi lá95
