Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

Illyés Gyula: Bevezető, nem is egy könyvhöz

indulatán egy lehelletnyit nem változtatva. Sőt, mintha még emelt volna a hangján. Továbbmentem hátratekintés nélkül; kívüfa hallótávolságból. Valamiképp a lőtávolság fogalmát idézte föl bennem, ugyancsak nyomasztóan: az én közelemtől kellett tartaniok, egyszerű embereknek, még tipegő s már csoszogó korú népeknek. Feleségem kisvártatva megállt, majd azzal csatlakozott hozzám, hogy nemzedékek szócseréje ismét magyarul folyt, változatlan hévvel, de most már halkabban; fojtottan és suttogva. Ez volt - ez a groteszk, de ugyancsak mélyrétegű élmény az első tanulmányúti tapasztalat. Egyfajta történelmi lecke. Rengeteg követte. Olyan helyszíni, személyes élmény, mely kellő mennyiségben már adatnak számítható; hitelesebb a statisztikaiaknál. Az íróknak, a betű és a szellem embereinek akarva nem akarva ilyet kell kitölteniök. Évek során át szaporodtak az élmények és adatok. Aki fogékony elmével és szívvel élt a Kárpátoknak s a Dunának vidékein, egyre jobban hatásuk alá került. E hatás a különböző nyelvcsoportokban egyaránt nyugtalanító volt. Élmény és adat: a világ valóságos megismerésében ritkán tudjuk egyesíteni őket. Hajlamosak ezek, hogy az egyik megelőzze a másikat; a logikát az érzelem, vagy viszont. Janics Kálmán könyvének egyik nagy érdeme, hogy adatokat sorakoztat s következtetéseit mindig a logika rendjére építi. Ezért számíthat arra, hogy olvasóiban helyes érzelmeket kelt,1ugge.tlenül attól, hogy előzően milyen csoporthoz húztak. Az igazság megláttatásán mindnyájunk érdekében fáradozik. Első és utolsó szava a megbékülés; az összetartozásnak az a megteremtése, amelynek hamari eljöttétől az egész emberiség holnapja függ. E könyv szakkörök által nagyrabecsült írója az a fajta társadalomtudós, akinek műveltségi alapozottsága a természettudomány. Szociológiai munkásságával párhuzamosan gyakorló orvos; tárgya megismerését, szemléletének függetlenségét ez 8