Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

Az áttelepítés-elv kibontakozása az emigrációkban

telepítette át, tehát abban az időpontban, amikor a moszkvai emigráció nézetei a magyar kisebbség kérdésében radikalizá­lódtak." 8 1 A lakosság erőszakos elhurcolása nemcsak a kauká­zusi népekre korlátozódott Berija idejében, Piotr Godlewski közel egymillió lengyel polgári lakos deportálását veti Berija szemére. 8 2 A Gottwald-csoport szélsőséges állásfoglalását szemlélteti a londoni kormányküldöttség tárgyalása a Kommunista Párt (KSČ) vezetőivel. A megbeszélés augusztus 29-én zajlott le, ennek keretében F. Hála, a londoni küldöttség vezetője megje­gyezte : „Az előkészületben lévő Nemzeti Bizottságoknak csak akkor van létjogosultsága, ha a Csehszlovák Köztársaságban csak csehek, szlovákok és ukránok lesznek, viszont veszedel­mes helyzet alakulna ki, ha az ilyen széles körű demokrácia a németekre és a magyarokra is vonatkozna." „Gottwald, Ko­pecký és Šverma erre azonnal határozottan kijelentették, hogy ez magától értetődik, szláv államot építünk, ahol demokrati­kus joga csak csehnek, szlováknak vagy ukránnak lehet, de nem lehet németnek és magyarnak." Laušman (londoni szoci­áldemokrata): „Mi ezt úgy képzeljük, hogy a német kerületek­ben az igazgatás cseh lenne, mely antifasiszta németeket venne maga mellé tanácsadó testületként." „Gottwald, Šverma és Kopecký ezt a koncepciót az antifasisztákkal határozottan elutasítják." 8 3 A beszélgetésből az tűnik ki, hogy 1944 nyarán a kisebbsé­gek likvidálását kívánó radikalizmus motorja már nem Lon­donban, hanem Moszkvában volt, ennek ellenére az emigráci­ók állásfoglalása a magyar kérdésben már azonos és egyértel­mű, szükségesnek tartották a német kisebbség ellen bevetendő minden fegyvert a magyar kisebbség ellen is felhasználni. Nem fest biztató képet a magyar kisebbség jövőjéről a szovjet földön szervezett csehszlovák hadsereg Za svobodné Československo c. lapja 1944. október 6-án, a duklai hadműveletek megindulá­sa idején: „...megtisztítani Szlovákiát teljesen minden betola­kodótól és az árulóktól... Csak az az áruló nem árul el bennün­ket, akit kegyetlenül megbüntetünk! Csak az a német és ma­79

Next

/
Oldalképek
Tartalom