Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A mítosz tovább él

fejezete, mely félmillió magyar elűzését készítette elő, pozitív történelmi érték és lényegében demokratikus elképzelés volt, morális jogosultsága időtálló. Az új irányzat 1971 után sikere­ket könyvelhetett el, a korszerűtlen nacionalizmus belopta magát a társadalom tudatába. A magyar polgár saját sajtójából értesült, hogy az ellene 1945-ben felvonult nacionalista ámokfutás minden barbár melléktermékével együtt valamiféle igazságos elrendezése része volt. Az Új Szó is így tudta: „A košicei kormányprogram elveinek szellemében fokozatosan került sor a nemzeti kisebb­ségek helyzetének igazságos rendezésere is." 9 Ez az elv a totális jogfosztás kimondása volt a VIII. fejezetben. A kör ezzel bezá­rult, 1973-ban visszatértünk a kassai kormányprogram VIII. fejezetének rehabilitálásához, 1977-ben pedig csaknem tízezer példányban hozták forgalomba a magyar nemzetiség ellen izgató kassai kormányprogramot a szlovák tanulóifjúság oku­lására. JEGYZETEK 1. Historický Časopis, Bratislava, 1967/2., 301. 1. 2. Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról. Kossuth Kiadó, Budapest, 1965. 1. 1. 3. Historický Časopis, ugyanott 305. 1. 4. Juraj Purgat: Odm. Trianonu po Kosiče, i. m. 7. 1. 5. Új Szó, 1951. március 1. 6. Pravda, 1951. április 8. 7. Új Szó, 1954. április 25. 8. Juraj Zvara, i. m. 68. 1. 9. Új Szó, 1973. január 24. 321

Next

/
Oldalképek
Tartalom