Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A mítosz tovább él
A MÍTOSZ TOVÁBB ÉL Az ötvenes évek szlovákiai történetírása kezdettől fogva tisztán látta azt a szakadékot, amely a marxista történelmi elemzés és a kassai kormányprogram VIII. fejezetének nacionalizmusa között tátongott, ezért a magyar kérdés háború utáni értékelésében 1965-ig lényegében a hallgatás módszerét választotta. Juraj Zvara volt az első kísérletező, aki kompromisszumos magyarázattal kívánta a magyar kérdés háború utáni fordulatait mindkét nézőpont számára elfogadhatóvá tenni. A feladattal azért nem tudott megbirkózni, mert nemcsak kettős erkölcse, de kettős mércéje is volt; megállapította ugyan, hogy történtek hibák, de ugyanakkor ragaszkodott a „jogos önvédelmi nacionalizmus" elméletéhez. Marxista történész kívánt lenni, de a nacionalista mítosz és az ebből fakadó VIII. fejezet előtt megtorpant. Érthető, hogy nem találta meg a megoldást, már csak azért sem, mert az új nacionalista átértékelés már kibontakozóban volt, így Zvara némi önbírálatot kifejező osztályszemlélete terhére volt a nacionalista mítosz irányzatának. Könyvéről - eléggé megkésve - 1967 februárjában jelent meg ismertetés a Historický Časopisban, 1 melyben Mária Lavová ingerült hangon jelezte, hogy bizonyos nemzeti mítoszok kérdésében nincs kompromisszum, nincs önbírálat, sőt marxista osztályszemlélet sincs. Pedig: „A történelem a maga alapvető kérdéseit az osztályharc, és nem a nemzeti kérdés szempontjából teszi fel." 2 Zvara bírálója a háború utáni érvelések hadállásaiból támad, a művet problematikusnak nevezi, kioktatja a szerzőt a nemzeti érdekek abszolutizálásának helyességéről, maradandóságáról és főleg indokolhatóságáról: „...ha szlovák részről nacionalizmusról lehet beszélni, úgy védelmi nacionalizmusról volt szó, mely csak reakciója volt a túlfeszített magyar sovinizmusnak." Hogy a diszkriminációs politikát mennyire nem le317