Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

Illyés Gyula: Bevezető, nem is egy könyvhöz

mon, hogy megöleljen s én visszaölelhessem. Ján Poničant sose láttam. De volt még egy ilyen ölelésig melegült kézfogásban részem. Egy Balaton-parti házban, az akkor legnagyobb román költő, az agg Tudor Arghezi részéről, amidőn kérésére fölolvastam legszebb két versének magyar változatát ez esetben is saját fordításomként. A szellem okfejtése - és embereinek viselkedése - mégiscsak felülkerekedhet az indulati politikán, a mindenkori napi szenvedély kitörésein? Kételyt is, de reményt is nyújt erre ez a könyv. Épp azáltal, hogy a kételyt is vállalja. A kép, amit a jövő mutat: homályos. A múlt tanulsága azonban egy-két igazságot kemény vonalakkal ábrázol. Ha egy „többségi" ország képtelen arra, hogy „kisebbségeit" úgy kezelje, mint a többi állampolgárt: méltatlan arra, hogy azok sorsát irányítsa. Azok megvédésével magának az oly bajosan civilizálódó emberiségnek kell védekeznie az oly könnyen megújuló barbárság ellen. A barbárság ragálytünetei sehol nem ütköznek ki riasztóbban, mint a gyengébbek - a védtelenebbek - iránti viselkedésben. Zárófejezetében a könyv nem hirdet könnyű reményt a csehszlovák-magyar viszonyról szólva. Eszerint a helyzet a két szellemi élet magatartásának dolgában sem változott, sem ott, sem itt. Nagyon is változott, már ez ideig is ideát. Kedvezően s ugyanakkor már-már aggasztóan. A magyar szellemi élet végleg kiiktatta magából azt a különös szemléletet, mely meglepő metatézissel az elnyomás nacionalizmusa helyett az elnyomást szenvedők panaszaira kiáltott nacionalizmust, alapjában cserélve föl, kavarva össze a fogalmakat. Mert ugyancsak bőven szolgáltatva érvet mindazoknak, akik szándékukban a népirtásig „nacionalisták". Az etnikumok már-már riasztóan gyorsuló önállósulása: a század váratlan tünete. Az, a nacionalizmus meghökkentő tobzódása is. A kettőt mindazonáltal lényegileg összerokonítani, az az ok és okozat iskolázatlan összetévesztése. Hisz a két irányzat éppenséggel tűz és víz. Esetleg mégis, talán, itt-ott kiegészítik 19