Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A lakosságcsere-egyezménytől a békekonferenciáig - 1946

hogy Csehszlovákiának meg kell szabadulnia a magyar kisebb­ségtől... A magyarok kulturális élete Szlovákiában 1918 és 1938 között egyenesen ideális volt; ki tehet róla, hogy nem tetszett nekik, és más után vágyakoztak?... A magyar lakos­ságnak azért kell áttelepülnie, hogy ne lehessen eszköze a magyar agressziónak és revizionizmusnak, mely nem más, mint bárányöltözékben rejtőző farkas. A szlovákiai magyar földműves lakosságot most munkaszolgálat keretében a köz­társaság más területein veszik igénybe a nemzeti feladatok elvégzésére, ott, ahol munkaerőhiány van. Ez nem a magyarok erőszakos széttelepítése, hanem szükségből foganatosított in­tézkedés Csehszlovákia gazdasági rekonstrukciója érdeké­ben... Meg kell még említeni Rajk László kommunista képvi­selő beszédét is, aki ugyan hangsúlyozta, hogy Magyarorszá­gon el kell nyomni a sovinizmust, de egyúttal megemlítette, hogy védeni kell a magyar kisebbségeket, akárhol vannak is, ha igazságtalanul bánnak velük. Rajk azt állította, hogy a magyaroknak a kisebbségekkel való bánásmód kérdésében egyedül Csehszlovákia ellen van kifogásuk, mert Magyaror­szág nem békélhet meg azzal, hogy 600 000 magyart földönfu­tóvá tegyenek. Rajk gyors és hatásos intézkedéseket követelt a magyar kormánytól a szlovákiai magyarok védelmére." A továbbiakban a Čas körvonalazza a tennivalókat: „Csak rajtunk múlik, hogy a nagyhatalmakat meggyőzzük arról, hogy Magyarország egy tűzfészek, amelyből újból lángok csaphatnak fel, felégetve a Kárpát-medence népeinek kölcsö­nös egyensúlyát." A szlovákiai magyar kérdés kezelésében a magyar forradal­mi baloldalon Rajk hamarosan elszigetelődött; azok az emig­ráns kommunisták, akik Berija és Slánský hatása alatt álltak, megkísérelték egyengetni az útját a csehszlovák követelések elfogadásának. Révai József a Szabad Nép karácsonyi számá­ban a külpolitika áthangolását tartotta szükségesnek: „Mi magyarok még mindig azt hisszük, hogy a világ körülöttünk forog... Keresnünk kell a barátságot a szomszéd államokkal, elsősorban a szláv nemzetekkel... Nem elég kitűzni a reakció 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom