Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948
A béke éve - 1945
mészetesen azonnal a kitelepítés ellen szálltak síkra, mert a kitelepítendőkben -azok vagyoni helyzete, politikai beállítottsága miatt, és várható elkeseredésükkel számolva - saját szövetségeseiket látták. A feszült helyzetet tovább súlyosbította, hogy ezzel egyidőben folyt a szlovákiai magyarok kitelepítése is, s ennek végrehajtásánál nem a politikai felelősségrevonás követelménye, hanem a nacionalista szemlélet érvényesült... Miután a kitelepítésben nemzetközi és belpolitikai síkon egyaránt kifejezetten a baloldal követelése érvényesült, és végrehajtását is a baloldal szorgalmazta, végrehajtásának ódiuma is rájuk háramlott, s ez a népszerűtlen megoldás háttérbe szorította azt a szociális vívmányt, amelyet az agrárproletárok, a betelepített magyarok és csángók földhözjuttatása jelentett." 6 7 Az előzmények és a következmények ismeretében meg kell jegyezni, hogy a szlovákiai és a magyarországi kitelepítés között nem véletlen egyidejűség, hanem közvetlen okozati összefüggés volt; ezt Ságvári Ágnes nem említi. Az sem állítható, hogy az egyes pártok magatartását jobb- vagy baloldaliságuk határozta meg a németek kitelepítésének kérdésében, mert Rákosi Mátyás és környezete nem keresztezhette a Szovjetunió külpolitikáját. Az a tény pedig, hogy a potsdami jegyzőkönyvbe a magyarországi németek kitelepítése a Szovjetunió kívánságára került be, logikus kompromisszum, mert a nyugati hatalmak megvétózták a magyar transzfert, azaz a magyarok kitelepítését. (A Szovjetunió diplomáciája sohasem titkolta, hogy teljes súlyával támogatja a csehszlovák nemzeti állam eszméjét és a magyar kisebbség kitelepítését. Ezt a magyar kormánynak is tudomására hozták.) Hogy milyen előzetes tárgyalások után született a potsdami kompromisszum, a magyarországi németek kitelepítésére vonatkozó utasítás, ennek nincs nyoma az irodalomban, a potsdami tárgyalások kiadott jegyzőkönyvei a magyar kérdést kihagyták. Pedig megvitatva megvolt, mert a csehszlovák kormány ilyen értelmű kérést a konferencia elé terjesztett. 6 8 Potsdam után a csehszlovák kormányon belül a magyar 149