Janics Kálmán: A hontalanság évei: a szlovákiai magyar kisebbség a második világháború után 1945-1948

A béke éve - 1945

A BÉKE ÉVE - 1945 1945 első heteiben, sőt hónapjaiban is, még csak a beavatottak tudták, hogy a magyar kisebbségre mért csapások nem hangulati kitörések vagy átmeneti forradalmi kilengések, hanem egy hosszú éveken keresztül kidolgozott haditerv megvalósítása, ami persze nemcsak a magyar, de a szláv közvélemény számára is méreteiben és lehetőségeiben áttekinthetetlen volt. Az új rendszabályok hevessége és elszántsága magyar környezetben csak az ijesztgetés tévhitével hatott, a magyar társadalom sokáig nyugodt kétkedéssel figyelte az eseményeket, és várta a fordulatot; a „jogok" kihirdetését. Hogy történelmi súlyú kezdeményezés indul meg, azt szlovák körökben sokan csak 1945 májusában kezdték felismerni. Ladislav Szántó marxista teoretikus pl. csak májusban fedezte fel, hogy a tömeglélek bizonyos nacionalista deformáltságát össze kell egyeztetnie a forradalmár meggyőződésével: „Már akkor világos volt, hogy a nacionalista hullámot nem kerüljük el. Az új világ nem a tankönyvek szerint születik, hanem abból az anyagi és lelki romhalmazból, amit a fasizmus és a háború maga után hagyott."

1 A szlovák társadalom feszültségét az előzmények után nem volt nehéz nemzeti színezetű követelésekkel és ígéretekkel levezetni; ezek értelmében már a felszabadulás első napjaiban megkezdte hódítását az új politikai vezérelv, amely szerint a szlovák munkásosztály igényeit nem a szlovák burzsoázia kárára, hanem a magyar burzsoázia, sőt a magyar munkásosztály vagyonából kell kielégíteni. Homonnán 1945 januárjában a tömegek követelése átvette a nemzeti forradalom célkitűzéseit: „A homonnai nép tüntetése egyhangúan fogadta el azt a határozatot, amely kimondta a németek, a magyarok és az árulók földjének azonnali elkobzását, és a szegény földművesek között való szétosztását."

2 Ebben a helyi határozatban már a későbbi kormányprogram szerepelt teljes politikai tartalmá122