Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Gőgh László: A CSEMADOK szervezeti életének fejlődése a megalakulástól napjainkig

A Nové Zámky-i (érsekújvári) járás konferenciája 1960-ban a CSEMADOK VI. országos közgyűlése 1957 májusában új szervezeti szabályzatot hagyjon jóvá. Az új szabályzat pozitívan hatott a szervezeti életre, egyszerűbbé tette a tagfelvételt és a havi tagsági bélyegek helyett évi tagsági díjat vezetett be. Megerősítette, illetve világosabban körülhatárolta a járási és kerületi szervek hatás­körét, nagyobb jogkört biztosított nekik. 1956. január 1-vel új tagsági igazolványokat adtunk ki. Az igazolványcsere által lemorzsolódott a passzív tagság, úgyhogy az 1955-ben nyilvántartott 45 543 tag helyett a CSEMADOK-nak csak 32 044 tagja maradt. A tagsági igazolványok kicserélésével egyidejűleg lényeges változás. állt be a tagsági illeték fizetése terén. Ez a módszer eredményesnek bizonyult, mert míg az előzőleg nyilvántartott tagoknak csak 22 %-a fizette rendszeresen a tagilletményt, addig 1956-ban a tagok 93,28 %-a fizette ki évi tagdíját. A CSEMADOK szervezeti életében jelentős lépés volt, hogy 1957. január 1-től az addig havonként megjelenő Fáklya című folyóirat helyett megindult A Hét című kulturális hetilap, kezdetben 11 000 példányszámban. A CSEMADOK VII. országos közgyűlése 1959-ben nagyjelentőségű esemény volt a szervezet életében, ugyanis akkor ünnepeltük a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete megalakulásának tizedik évfordulóját. Az ünnepi közgyűlésen 63 alapító tag, illetve aktív CSEMADOK-tag kapott emlékérmet addigi munkája elismeréseképpen. A kitüntetettek nevében Beke Vince tanyi tagtársunk mondott köszönetet. A közgyűlés beszámolója a szervezeti élet eredményeit a következőképpen össze­gezte: „Most, amikor tíz év távlatából visszatekintünk, boldogan és büszkén állapít­hatjuk meg, hogy kulturális szervezetünk, a CSEMADOK helyes úton haladt, mi­vel Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével a Nemzeti Front többi szerve­zetével együtt a béke megvédése és a szocializmus felépítése érdekében végezte és végzi munkáját. Falusi és városi helyi szervezeteink tagjai felvilágosító és szervező mun­kával elősegítették az egységes földművesszövetkezetek megalakulását, több esetben a CSEMADOK tagjai elsőként léptek a szövetkezeti gazdálkodás útjára. A CSE­MADOK munkája és a szövetkezetek megalakulása elválaszthatatlanul összefonó­dott, és így az elmúlt tíz év legjelentősebb eredménye, a falu szebb holnapjának alap­94

Next

/
Oldalképek
Tartalom