Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Ami a munkában és a harcban erőt ad. Lőricz Gyulának, a CSEMADOK országos elnökének felszólalása az alakuló közgyűlésen (Új Szó, 1949. március 12.)

Ami a munkában és a harcban erőt ad Lőrincz Gyulának, a CSEMADOK országos elnökének felszólalása az alakuló közgyűlésen Néhány nap múlva, március 15-én lesz 101 esztendeje, hogy a szabadság szele felkavarta a Duna menti kis nemzetek látszólagos nyugalmát. A magyar és szlovák nemzet is felkelt, hogy lerázza magáról az idegen jármot és a jobbágyságot, hogy leszámoljon a közös ellenséggel, a közös elnyomóval. No, egyetlen tévedés, egy elhibázott nemzetiségi politika elég volt ahhoz, hogy a fegyvertársakat egymással szembeállítsa. Kossuth szűkkeblűen nem akarta elismerni a szlovák népet független, önálló nemzetnek. Štúrt ez a nemzeti sérelem Bécs felé fordította. Bécs örömmel fogadja, örömmel látja, hogy a félelmetesnek indult közös szabadságharcnak eló'bukkant az Achilles-sarka, a sebezhető' pontja, és ha egyszer valaki az ellenfél gyöngéjét kiismerte, az a csatát félig-meddig már meg is nyerte. Tudom, hogy az 1848-as év mind a magyar, mind a szlovák nemzet történelmének legszebb lapjait tölti be. Én ebből mégis tudatosan ezt a két negatív pontot emeltem ki. Nem az 1848—49-es évek történelmével akarok foglalkozni, csak rámutatni arra, hogy az ilyen látszólag jelentéktelen nacionalista „elhajlás" milyen végzetes kárt okozhatott egy olyan nagyszerű vállalkozásban, mint amilyen az 1848-as forradalom és szabadságharc volt. Mindkét fél részéről megtörtént a végzetes hiba. Az egyik részről a szűkkeblű nacionalizmus, a másik részről talán az elhamarkodott sértődés, nemzeti túlérzékenység elhomályosította a szent célt. A vezérek megfeledkeztek róla, hogy a szabadság megszerzésének előfeltétele: a közösen vívott harc a közös ellenséggel szemben. Ebből világosan látjuk, hogy hová vezethet az elvakult nacionalizmus, a legjobb szándék, a legszebb cél kitűzése mellett is. Mi is kitűztünk magunk elé egy ilyen nagy célt, a szocializmust, és közösen elindultunk az úton, a szocializmus útján. Az egy évvel ezelőtt lezajlott februári szocialista forradalom, a dicső februári napok, a megújhodott Nemzeti Front, élén Csehszlovákia Kommunista Pártjával, megnyitotta előttünk ezt az utat. Az utat a szocializmus felé. Száz évvel a 48-as szabadságharc után, az emberi haladásnak, a társadalmi fejlődésnek egy további, magasabb fokáért, a szocializmusért. Teljes tudatában annak, hogy csak a szocializmus — amely megszünteti az úri osztályt, a kapitalizmus uralmát — tudja megoldani a nemzetiségi kérdést. Ha ennek az úri osztálynak a hatalma, a befolyása megszűnik, nincs aki éket verjen a dolgozók közé, nacionalizmus, sovinizmus, nemzeti gyűlölködés, irredentizmus vagy revizionizmus formájában, felhasználva a népek nemzeti érzelmeit arra, hogy egymás ellen uszítsa őket és ezáltal saját osztályuralmát fenntartsa. Nagyon értettek ehhez a mi uraink, a nemesség éppúgy, mint a burzsoázia. Azóta más szelek fújnak a grófi szérűn. Azóta 22