Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Lőrincz Gyula: A huszonötödik évforduló margójára

Az úttörők, az alapítók most bizonyára elmesélik, leírják az első lépések, az úttörés izgalmait, örömeit, azt a lelkesedést, amellyel a CSEMADOK szervezése kezdődött. Elmesélik és leírják a nehézségeket, akadályokat, küzdelmeket, a meg nem értések, a csalódások pillanatait is, melyeket Major elvtárs előre látott és amelyekre előre figyelmeztetett: „Nem lesz könnyű megküzdeni a múlt gyakran visszatérő politikai és szellemi kísértéseivel..." Bizony, ebbó'l jutott bőven. Egyrészt azzal, hogy akadályozták a szervezést, hogy a kezdeményezőket „becseheléssel", „nemzetárulással" vádolták, másrészt „káderezték" a belépni szándékozókat, hogy megfélemlítsék őket, és ez bizony sokszor sikerült is, az amúgy is nehezen oszló bizalmatlanság, az akkor oly nyomasztó nemzetiségi klímában. „Ám azért vagyunk itt — mondotta Major —, mi régi és új harcosai az új világrendnek, hogy megküzdjünk velük és legyőzzük őket..." Igen! Küzdöttünk és küzdünk, hogy minden akadályt elhárítsunk, és hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális igényeit kielégítsük, hogy nemzeti kultúránk haladó hagyományait megőrizve hozzájáruljunk hazánk új, szocialista kultúrájának megteremtéséhez, gazdagításához. Amikor az akadályokat említjük, őszintén megállapíthatjuk, hogy ezek elhárítása pártunk segítsége nélkül csak meddő erőlködés lett volna, azért nem véletlen, hogy a csehszlovákiai magyar dolgozók mindenkor hálával gondolnak Csehszlovákia Kommunista Pártjára, mint vezető, irányt szabó erőre hazánk társadalmi életében. Azt már több ízben megállapítottuk, hogy a CSEMADOK munkájában akkor értünk el jó eredményeket, mikor pártunk irányítását elfogadva a magunk területén ezt megvalósítani igyekeztünk. Munkánkban fogyatékosságok, tévelygések akkor jelentkeztek, mikor erről megfeledkeztünk, mikor a közösen kijelölt útról letértünk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hatvannyolcas válságos időszakban a CSEMADOK munkája is válságba került, úgy mint a többi társadalmi vagy tömegszervezet, a CSEMADOK is megsínylette az ezekre az évekre jellemző, és egyesek részéről gyakorolt ideológiai tévelygéseket. Revizionista, ellenforradalmi elemek a párt vezető szerepét tagadva aláásták a párt autoritását, és ez egy általános ideológiai zűrzavart, lazítást idézett elő. A proletár internacionalizmus szellemét sutba vetve egy erős nacionalista hullám igyekezett szétverni hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek egységét, a szövetségeseinkhez fűződő jó viszonyát. A nemzeti kisebbségek is beleestek a nemzetiségi kérdés túlzott hangsúlyozásába, egy bizonyos nacionalista aláfestéssel. Mentségül felhozhatjuk ugyan, hogy egy nemzeti kisebbség nacionalizmusa többnyire, sőt talán mindenkor védekező jellegű, de tagadhatatlan, hogy mellékvágányra visz, elködösíti az osztályszemléletet, és így—habár hatását arányosan kell elbírálnunk — megállapíthatjuk, hogy nem szolgálja a szocialista társadalom megerősítését. Ezért a nacionalizmus minden megnyilvánulását el kell vetnünk, úgy, ahogy ezt a CSEMADOK indulásakor programjába vette, és huszonöt éven át arra törekedett, hogy ezt a programpontot következetesen be is tartsa. A csehszlovákiai magyar dolgozókat a szocialista hazafiságra neveltük, és hogy jó eredménnyel, erre sok példát lehetne felhozni, de azt hiszem, elég egy is. Mikor a szomszédos testvérországban, a Magyar Népköztársaságban az ellenforradalom „tizedik felvonása" ment, a csehszlovákiai magyarok szocialista hazafiságból jól vizsgáztak, letették az érettségit, ahogy ezt 1956-ban pártunk is megállapította. Folytatni lehetne konkrét adatokkal, hogy milyen részt vállaltak és teljesítettek a gazdasági feladatokból, politikai és kulturális életünk fejlesztéséből, konszolidálásából. Példának vehetnénk itt a mezőgazdaság szocializálását, a szövetkezeti mozgalmat, az egységes földművesszövetkezetek megalakítását. Mezőgazdaságunk13