Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974
Quittner János: Népitánc-mozgalom
Kameníni (kéméndi) folklórcsoport Gombaszögön. Jelenet a Kéméndi lakodalmasból Táncmozgalmunkat egészen a hatvanas évekig ez az állapot jellemezte. Alakultak ugyan jó csoportok, viszont a régiek közül sok megszűnt, és a csoportok nagy része továbbra is alkalomszerűen dolgozott, és csak a fellépések előtt folyt a munka, tartottak próbákat. Ahol rendszeresen folytak a próbák, ott sem került sor a csoport tagjainak nevelésére, továbbképzésére. Ez jellemezte csoportjaink nagy többségét és az egész művészeti munkát általában. Mégis a hatvanas évek elején már akadtak olyan együtteseink és csoportjaink, amelyek hosszabb-rövidebb megszakítással tízéves múltra tekintettek vissza. Ilyenek voltak például a deáki, a rimaszombati, a kassai, a felső-csallóközi együttesek, és mellettük még jó néhány, amelyek ha nem is tíz, de öt-hat éves tevékenységet tudtak felmutatni. Ebben az időben, tehát a hatvanas évek elején a táncmozgalom kezdett egyre nagyobb méreteket ölteni. A CSEMADOK helyi csoportjai az ifjúság egyre szélesebb rétegeit kapcsolták be a népművészeti munkába, és már a szakmai nevelés mellett foglalkozni lehetett a tagok esztétikai, erkölcsi és nem utolsósorban politikai nevelésével. Művészi szempontból pedig olyan szintre jutott már a mozgalom, hogy figyelemre méltó tevékenységet kezdett felmutatni. Voltaképpen ekkor kezdett kibontakozni az amatőr néptáncművészet. Ez volt a helyzet a táncmozgalom terén akkor, amikor a CSEMADOK VIII. országos közgyűlésének határozata kimondta: a tánccsoportok létszámát a IX. országos közgyűlésig meg kell kétszerezni. A VIII. országos közgyűlés határozata leszögezte a tánccsoportok művészi színvonala emelésének, tehát a mennyiségi fejlődés mellett a minőségi fejlődésnek szükségességét is. Ha a mennyiségi fejlődés negatív tendenciát is mutat (ami a táblázat számadataiból is látható), annál örvendetesebb minőségi fejlődés, volt tapasztalható, ami lényegében 1962-ben kezdődött el. Már 1962-ben néhány állandóan működő tánccsoportunk színvonala a maga ide154