Varga János (összeáll.): A Csemadok 25 éve 1949-1974

Egri Viktor: Visszapillantó tükörben

Visszapillantó tükörben Egri Viktor Korántsem túlzás, ha a CSEMADOK megalakulását, az Új Szó megindítását követó' első esztendőket életünk hőskorának nevezzük. Valóban volt valami hősi ebben a magával ragadó, minden tehetséget és értéket megmozgató elindulásban, amely politikai, gazdasági és kulturális életünknek új arculatot adott. Átfogó monográfiákra, cikkek egész sorára lenne szükség, hogy a teljesség igényével egész terjedelmében felmérhessük a bekövetkezett hatalmas változást, és megfelelő képet adjunk arról, milyen szerepe volt a CSEMADOK kulturális munkájának új életünk kialakításában. Az író ebben a megújulásban nem volt tétlen: versben, prózában, színpadi művekben, sokszor élőszóval is megpróbált számot adni arról, hogy esztendők gazdasági és szellemi pangása után hogyan indult meg újra az egészséges vérkeringés, milyen megpróbáltatások közepette — de mindig a jobb jövőbe vetett hittel — kezdett kialakulni a szocialista falu képe. Ebben a rövid visszapillantó írásban néhány élményemet szeretném elmondani, mit jelentett számomra, aki eddig az olvasó eleven visszhangja nélkül dolgozott, hogy szoros, emberközeli kapcsolatba kerülhettem olvasóimmal, színjátékaim nézőivel és szereplőivel. A mindent meghatározó,első nagy tapasztalat: a forradalmi átalakulásnak elevenen kitapintható számos jele. Amikor a piros posztóval letakart, virággal díszített asztal mellett ülve először végigtekinthettem a meglepően nagy számban megjelent hallgatókon, önkéntelenül is eszembe jutottak Móricz Zsigmond szavai a dolgozó parasztról, hogy „ott van körülötte a vastag tudatlanság, a nehéz babona, amely lelki életét ferde irányba téríti, a rosszakarat, amely teljesen elfojtani törekszik. A hajnallal megindul a nehéz és elkábító testi munka... Megállás nincs, újság nincs, értelmes gondolat sehol nincs: egy súlyos fizikai taposómalomban robotol, és semmi nyugalma és pihenése nincs". De ezen az estén nem Móricz tegnapi megnyomorgatott, barázdált arcú embere ült velem szemben kopottan, zavart hallgatással. Ünneplő ruhát öltött a hallgatók legtöbbje, s úgy éreztem, hogy ugyanolyan elfogódottsággal figyelnek rám, mint ahogy én nézem őket. Vajon megadhatjuk-e egymásnak a minden gátlást feloldó emberi meleget? Ők elhozták ide életük tényeit, nehéz múltjuk emlékeit, elhallgatott forradalmi gondolataikat és tiszta hitüket, hogy a megváltozott világban sorsuk jobbra fordítható. Birkózva a szavakkal, mert ez is szokatlan és új: megszólalni és vallani, mert idő kellett, hogy megszólaljanak a nyelvek, a szó felröppenhessen, a lélek kitárulkozhassék. 127