Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 könyveink, tankönyvirodalom stb.). Szép-irod. anyagának színvonala közepes volt, s a hazai müvek folyamatos kritikája többnyire rövid ismertetésekre, recenziókra szorítkozott. Kapcsolattartása a szlovák és cseh irod. élettel rendszeres volt; gyakran közölt versfordításokat, Farkas István folyamatosan végezte a folyóiratszemlét, s néhány nagyobb felmérő tanulmány is megjelent a folyóiratban. Ír.: Szalatnai Rezső: Szlovenszkói magyar irodalmi folyóiratról, MF 1933/1-2; Antal Sándor: Az új magyar szellemiség és nemzeti gondolat, R 1932. máj. 20.; Barta Lajos: Magyar írás, magyar tisztázódás: Kovács Endre: A Magyar írás nyári száma és Darkó István; Szombathy Viktor: A folyóirat búcsúzik, MÍ 1937/8; Gömöry János: Búcsú a Magyar írástól. MÍ 1937/8: Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, 1967; Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás irodalomszemlélete. = Cs. S.: Nemzetiségi irodalmunk és kapcsolatai, 1985. T. L. Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918— 2004: kisebbségi, nemzetiségi irodalom, az egyetemes magyar irodalom szerves része. - I. A Csehszlovák Köztársaság megalakulását (1918. okt. 28.) követően beszélünk róla. A kisebbségi magyar irodalom számára az jelentette a legnagyobb tehertételt, hogy tájainkon korábban nem alakultak ki az irodalmi élet hagyományai. A földrajzi helyhez kötödö hagyományok (a Deákiban talált Halotti beszéd, továbbá Balassi Bálint, Szenczi Molnár Albert, Kazinczy Ferenc, Jókai Mór, Madách Imre, Erdélyi János vagy Mikszáth Kálmán működése) nem a kisebbségi, hanem az egységes magyar nemzeti irodalom előzményei. Városaink (Kassa, Lőcse, Bártfa) a század eleji irod. életben nem töltöttek be olyan szerepet, mint a Budapesten kívüli szellemi élet gócpontjainak számító városok (Debrecen, Nagyvárad). A kisebbségi irodalmat az irod. körök és kaszinók (a po.-i Toldy Kör, a komáromi Jókai Egyesület, a lévai Casino stb.) kezdték szervezni. Az első magyar irod. fórum az 1919-ben indított Tavasz, majd a Toldy Kör által évente megjelentetett almanach, az Új Auróra (1922-1932) volt; ezeket nemcsak konzervatív szellemiség, hanem vidékiség és dilettantizmus is jellemezte. A csszl. magyar irodalom helyzetéről, hovatartozásáról korán megindult a vita. A Tűz folyóirat már 1. számában felvetette „a kultúra közös platformja" kialakításának igényét. Gömöri Jenő szerint „az irodalom nem orientálódhatik földrajzi területekhez", Schöpflin Aladár viszont azt vallotta, hogy a regionális irodalmaknak van létjogosultságuk: „Az egyetemes magyar irodalom csak nyer velük: új színt, polifóniát." Hasonló vitára a kisebbségi magyar irodalmak mindegyikében sor került. A vajdasági Naplóban és az aradi Géniuszban kirobbant vitában (Havas Emil-Dettre János) nemcsak az hangzott el, hogy a „vajdasági író" elnevezés „ostoba pleonazmus", hanem az is, hogy a magyar irodalom egységét „nem tördelte szét a trianoni szerződés. Aki magyarul ír s maradandót alkot, az a magyar irodalom munkása" (Dettre). - A minőségi irodalom programja a 20-as évek derekán fogalmazódott meg az európaiság (Fábry), az „új mentalitás" (Szvatkó) és az „új arcú magyarság" (Győry) igényeinek megjelenítésével. - II. A müncheni (1938. szept. 29-30.), majd a bécsi döntés (1938. nov. 2.) megpecsételte Csehszlovákia sorsát. 1938. nov. 22-én ráadásul alkotmánytörvényt fogadtak el Szlovákia autonómiájáról, Kárpátalján pedig jobboldali kormány alakult. 1939. márc. 14-én a szlovák országgyűlés kimondta Szlovákia elszakadását a köztársaságtól, 1939. márc. 15-én a németek megszállták Csehországot, s a német katonai közigazgatás bevezetése után rövidesen létrehozták a Cseh-Morva Protektorátust. A szlovák állam 2 655 053 lakosa közül kb. 70 000 személy (2,5 %) vallotta magát magyarnak. A nemzeti kisebbségek számára elismert jogokat a néppárti kormány a magyarok esetében a kölcsönösség (reciprocitás) elvéhez kötötte. (A szlovák történészek szerint a bécsi döntéssel 270 000 szlovák került a Horthy-rendszer uralma alá; számukat Mo.-on 1945 után félmillióra becsülték [!]. Az 194l-es mo.-i népszámlálás adatai szerint viszont csak 164 320 személy vallotta magát szlovák [tót] nemzetiségűnek, s 255 356-an tekintették anyanyelvüknek a szlovákot.) A szlovák alkotmány (1939 júl.) által formailag biztosított jogokat csak a német kisebbség gyakorolhatta. Magyar irod. lap működését 249
