Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

Rimavölgye és 1944 között a magyar országgyűlés felsőhá­zának tagja volt. 1945 után az Allamtud. Inté­zet vezetője, majd a bp.-i Teleki Pál Intézet igazgatója. Nemzetiségi és kisebbségi szakér­tőként részt vett a magyar békedelegáció mun­kájában. 1949-ben emigrált, s rövid norvégiai tartózkodás után másfél évtizedig az USA-ban élt. Több emigráns szervezet tagja és tisztség­viselője, s a Szabad Európa Rádió magyar részlegének vezetőségi tagja volt. 1967-ben Ausztriába költözött, s ott élt haláláig. - Tud. tevékenysége a polgári Csehszlovákia éveiben a demográfiai és településtörténeti kutatásokra irányult, tanulmányaiban tárgyilagosan ele­mezte a Felvidék 1918 előtti és utáni népesedé­si viszonyainak változásait. A magyarosítást „a magyar államiság fokozatosan kibontakozó ex­panziója" megnyilvánulásának tekintette; kez­detét az 1790/9l-es országgyűlési időszakban látta, elhatalmasodását pedig az 1. vh. előtti év­tizedekben. A csszl. magyar kisebbség létszá­mában bekövetkező fokozatos apadás kezdet­ben „a félig asszimilált, kétnyelvűvé vált réte­gek gyors visszaorientálódásának", később a kisebbségi nemzeti öntudat hiányosságainak és a mesterséges asszimiláció erősödésének tulaj­donította. Az emigrációban főleg a magyar ki­sebbségek akkori helyzetével foglalkozott; írá­sai az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében és a Handsbuch der europäischen Volksgrup­pen c. sorozatban jelentek meg. Nagy anyag­gyűjteményét (újság- és folyóirat-kivágások, kéziratok) a bp.-i Ráday Levéltárra hagyta. M: Nemzetiségi demográfia és kisebbségek. — Ki­sebbségi problémák (szerk. Schubert Tódor), Léva 1937; A demográfia tükrében. = Magyarok Cseh­szlovákiában 1918-1938, Bp. 1938; Vagyunk és le­szünk. A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza 1918-1938 (szerk. Fazekas József), 1993; A belve­deri magyar-szlovák nyelvhatár. Bp. 1941; Hungarian minorites under Communist rule, Hungarian Comitée, Wien 1958; Hungarians in Czechoslovakia (többekkel), New York 1959; A nemzeti kérdés éve 1968, Róma 1970. Ír : Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. 1967; Deák Ernő: Feladva a leckét. R. I. koporsójánál, Bécsi Napló 1989/6; Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Hitel. Bp. 1992; Turczel Lajos: Magyar sportélet Csehszlovákiában 1918-1938. 1993. T. L. RÉVÉSZ Bertalan (Iske, 1935. máj. 14.): iro­dalomtörténész, egyetemi tanár. A rozsnyói Pedagógiai Gimnáziumban szerzett tanítói ok­levelet (1956). A po.-i egyetemi fokú Pedagó­giai Főiskolán magyar-szlovák szakos tanári képesítést nyert (1960). 1960-tól 2004-ig a nyitrai Pedagógiai Főiskola (ma Konstantin Egyetem) Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatója, 1974-1980," 1985-1989 között veze­tője. A 20. sz. magyar irodalmának oktatója, kutatási területe a magyar reformkor irodalma (1820-1849), főként a korszak romantikus köl­tészete. Kandidátusi értekezését Czuczor Ger­gelyről írta. - 1961-től publikál művelődéspo­litikai cikkeket, recenziókat, kritikákat, tanul­mányokat, tankönyveket. M.: A magyar romantika irodalma, föisk. jegyzet, 1977; Czuczor Gergely költői pályája 1830-ig, Esz­tergom 1993; Anyanyelv - iskola - nemzettudat, Dsz. 1999; Szabad népek valánk, s azok legyünk..., Dsz. 1999; Czuczor Gergely költészete az 1820-as években, Nyitra 2001. Sz. Z. Revü: társad, és irod. hetilap. 1919 máj.-tói 1922 dec.-ig jelent meg Po.-ban, jó tollú szer­kesztője, Vajda Ernő egy ideig egyedül írta. Riportok, versek, tárcák mellett folytatásos re­gényt is közölt. Amikor Vajda 1920 közepén Mo.-ra távozott, a szerkesztést Stampfel Hugó vette át, s a lapban elszaporodtak a dilettánsok. T. L. Revü: színházi hetilap. 1922. okt. l-jétől nov. 4-ig jelent meg Kassán, Fiedler József és Ör­vössy Géza szerkesztésében. T. L. Rikkancs (alkalmi kiadvány, Rimaszombat): a Tompa Mihály Országos Vers- és Próza­mondó Verseny tájékoztatója. 2004-ben A XIII. Tompa Mihály Országos Vers- és Próza­mondó Verseny lapja. — Szerk. 2004-ben: Bőd Titan illa és Mede Zsófia. F. Z. Rimavölgye: regionális jellegű társad., gazd. és szépirod. hetilap. 1927 és 1929 között jelent meg Rimaszombatban, Fráter György szer­kesztésében. r. L. 349

Next

/
Oldalképek
Tartalom