Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
VÁJLOK Sándor VAJDA Ernő; Aida (Holies, 1885. jan. 26. Budapest, 1964. ápr. 19.): író, újságíró, lapszerkesztő. 1918 előtt a po.-i Nyugatmagyarországi Híradó munkatársa, majd segédszerkesztője volt. Akkor is, később is gyakran használta az Aida álnevet. Részt vett első kisebbségi irod. lapunk, a po.-i Tavasz létrehozásában, alapító szerkesztője és az I. évfolyamban egyedüli írója volt a Revünek. 1920ban Mo.-ra távozott, ahol a külügyminisztérium sajtóosztályán dolgozott. 1945-ben miniszteri osztályfőnök, 1946-tól hamaros nyugdíjazásáig pénzügyi igazgató volt. Elbeszélései, humoreszkjei és regényei nagyon népszerűek voltak Po.-ban. Mo.-on íróként elhallgatott, s csak 1948-ban jelent meg könyve. M.: Ez Pozsony, tárcák (többekkel), 1912; Pressburgtól Pozsonyig, cikkek (többekkel), 1913; Huszonöt vasárnap, elb., 1914; Konfetti, humoreszkek, 1917; Aida tréfái, 1917; A majomember és az embermajom, elb., 1917; Szalonkabátos koldusok, r., 1920; Hetvenöt év a királyi művészet szolgálatában. A Könyves Kálmán páholy története 1872-1947, Bp. 1948. T. L. VAJKAI Miklós; Nagy V. Nagy (Pozsony, 1950. dec. 4.): író. Élelmiszeripari szakközépiskolát végzett, fizikai munkából él. - Első novellái a 70-es évek elején jelentek meg. A szlovákiai magyar kispróza egyik jelentős megújítója. Írói fejlődésére a folklór és a világirodalom szürrealista formahagyománya egyaránt hatott, nemkülönben a latin-amerikai mágikus realizmus. Művei ennek ellenére sem eklektikusak, legjobb novelláiban szigorú kompozíció fegyelmezi látomásos prózáját. Kötetei közül az úttörő jelentőségű első, A másnapos város (1982) a legegységesebb és legkiérleltebb. Novelláinak magja általában egy-egy hétköznapi, sokszor banális eseménysor, amelyet a groteszk és a fantasztikum eszközeivel, látomásos képekben gazdag stílussal tágít ki a mítosz irányába, felbontva a hagyományos elbeszélésstruktúrák poénra kihegyezett szerkezetét. Egyik-másik novellája már-már az áradó prózavers határát súrolja. Szemlélete és írásmódja ezekben kerül a legközelebb a magyar irodalom Krúdy Gyula és Mándy Iván nevével fémjelzett lírai-groteszk hagyományához. M: Veszteglők, n., 1984; A szélember kenyere, mesék, 1988; Lusta por, n., 1989; Forte piano, n., 1996; Hatalom és homály, r., 2000; Saison morte, r., 2001; Egy köteg pénz, n„ 2002; Akit megölt a siker, r., 2003; Dögölj meg időben, r„ 2003; Tökéletes boldogság, r., 2004; A zöld kígyógyermek, mesék, 2004. lr.: Dusza István: Az úttal élünk, ÚSZ 1982. dec. 7.; Tóth Károly: Wohl Eduárd lehetőségei, ISZ 1983/6; Alabán Ferenc: A körülmények szorításában, ISZ 1985/4; B alia Kálmán: Veszteglők, Nő 1985/3. G. L. VÁJLOK Sándor (Deáki, 1913. nov. 7. - Budapest, 1991. dec. 31.): kritikus, művelődéstörténész. A gimnáziumot Komáromban, szlavisztikai tanulmányait Po.-ban végezte, s közben a prágai Politikai és Szabad Tudományok Főiskoláján is diplomát szerzett. Egyetemistaként egy ideig a kat. Prohászka Körök országos kultúrreferense volt. A bécsi döntést követő 1939/40-es isk. évben a kassai szlovák gimnáziumban tanított magyart és szlovákot. 1940-194l-ben Bp.-en a miniszterelnökség kult. osztályán, 1942-től 1948-ig a külügyminisztérium nemzetiségi osztályán dolgozott, s miniszteri tanácsosi rangot ért el. 1946-ban a szlovákiai magyarkérdés szakértőjeként tagja volt a párizsi magyar békedelegációnak. Az 1948-as pol. fordulat után elbocsátották a külügyminisztériumból. 1949-től az Országos Érc- és Ásványbányáknál volt tisztviselő, s közben a Tatabányai Bányászati Főiskolán bányamérnöki diplomát szerzett. Ezután nyugdíjazásáig vállalati mérnökként dolgozott. - Már középiskolásként sűrűn publikált a Tábortűzben, egyetemistaként az Új Élet és a Magyar Minerva munkatársa volt. Az utóbbihoz két diáktársával, Major Józseffel és Vathay Dénessel együtt egy egyetemista ankét együttműködési határozata alapján került. Kritikusként itt és a prohászkás Új Életben bontakozott ki, s fél évtized alatt kritikánk élvonalába került. A szlovák irodalommal is folyamatosan foglalkozott, s nacionalista felhangjai miatt élesen elmarasztalta Alžbeta Göllnerovának a századelő magyar irod. életéről 1934-ben tartott előadását. A 30-as évek második felében már legtermékenyebb kritikusunk volt, kitűnő íróportrékat írt, a Magyar írásban és a Tátrában is 447
