Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

Reggel, A Reggel, A: pol. napilap. 1921 végétől 1933 márc.-ig jelent meg, 1923 előtt Komáromban és Érsekújváron, 1923-tól Po.-ban. A mo.-i októbrista emigránsok által szervezett pol. és kult. aktivizmus legtipikusabb orgánuma, a polgári csszl. kormány kiszolgálója volt. Szerkesztésében emigráns újságírók váltot­ták egymást (Erdélyi Béla, Erdélyi Ernő, Gyöngyösi Nándor, Kasztor Ernő, László Er­nő), a rovatvezetők és főmunkatársak nagy része is emigráns volt (Antal Sándor, Darvas Henri. Paál Ferenc, Surányi Géza - Barta Lajos, Kaczér Illés, Kéri Pál. Szucsich Má­ria) A lap folyamatosan támadta a Horthy­rendszert, de a csszl. rendszer hibáiról és a kisebbségi sérelmekről hallgatott. Ezzel az ellentmondásos magatartásával csakhamar pol. hitelét vesztette. A kisebbségi irodalom fejlődésében betöltött szerepe viszont jelen­tősnek mondható. Az irod. és kult. anyagok­nak tág teret biztosított, s ezzel - néhány más napilappal együtt - pótolta a hiányzó állandó irod. folyóiratot. Fábry Zoltán, aki néhány é­vig munkatársa volt, megállapította, hogy „a balra tolódottak cikkei is megjelenhettek benne". A hazai írók közül sűrűn szerepel­tek: Erdőházi Hugó, Földes Sándor, Jarnó Jó­zsef, Morvay Gyula, Páll Miklós, Sándor Er­nő, Sebesi Ernő, Sellyei József, Szabó Béla, Szalatnai Rezső és Vozári Dezső. Ir.: Fábry Zoltán: A szlovenszkói író. KN 1927. jan. 9. = F. Z.: Öí 2; Balogh Edgár: Emigránsok és újar­cú magyarok, N 1930. ápr. 6.; Szvatkó Pál: A sajtó. = Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938, Bp. 1938; Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, 1967; Kovács Endre: Korszakváltás, Bp. 1981. T. L. Reggeli Kurír: heti riport- és sportlap. A Hét­fői Kurír folytatójaként 1929. aug. 12-én in­dult Kassán, és 1931. nov. 16-ig jelent meg. Szerkesztésében Guttman Miklós, György Fe­renc, Volossynovich Béla, Guttman Arnold és Guttman László váltották egymást. György rö­vid szerkesztése idején (1929 nov.-dec.) az al­címben a „szatirikus riportlap" megjelölés szerepelt. 1931. nov. 30-tól Heti Kurír néven élt tovább. ^ , Régiónk: független regionális havilap, 1995­től jelenik meg Ipolyságon. F. Z. REHOROVSZKY Jenő (Keszegfalu, 1890. febr. 19. - Pozsony, 1951. aug. 29.): újságíró, lapszerkesztő. A komáromi gimnázium elvég­zése után egy ideig a nagyszombati kat. teoló­gián tanult. 1909-ben újságíró lett, a szabad­kai, szegedi és székesfehérvári lapok belső munkatársa, majd 1919-192l-ben anagybecs­kereki Futár c. riportlap kiadója és szerkesztő­je. 1921-től haláláig Po.-ban élt, s többek kö­zött a Híradó, az Esti Újság, az Új Hírek, a Magyar Hírlap munkatársa, a PMH po.-i szer­kesztője, valamint a Hétfői Újság és a Színház és Mozi felelős szerkesztője volt. A szlovák állam idején több alkalmi kiadványt szerkesz­tett: Sport-Futár (1940); Magyar Színházi Na­pok (1941, 1942); Fürdő és Strand Magazin (1943; szlovák-német-magyar nyelvű). T. L. REINEL János (Szatmárnémeti, 1888. máj. 15. - Pozsony, 1973. dec. 29.): újságíró, lap­szerkesztő. A bp.-i egyetemen jogot végzett, majd Pozsony vármegye tisztviselője lett. Az 1918-as államfordulat után a magyar ellenzéki pártok kulturális csoportjához tartozott, és a sajtóban tevékenykedett. Szerkesztette a Mátyusföldi Lapokat, néhány évig társszer­kesztője volt az Új Aurórának, főszerkesztője a keresztényszoc. Magyar Néplapnak, alapító­ja és főszerkesztője a Magyar Minervának. Je­lentősebb publikációi: Sajtóirodalmunk leg­újabb korszaka (Új Auróra 1922); Adalék. Re­ményi József tanulmányai és cikkei amerikai és angol lapokban (ISZ 1968/10). Ir.: Turczel Lajos: Dr. R. J. köszöntése, Hét 1968. máj. 26.; Fogarassy László: R. J. 1888-1973, ISZ REININGER József (Somorja, 1896. okt. 18. - Budapest, 1979. ápr. 19.): költő. Modorban tanítóképzőt, Bp.-en tanárképző főiskolát vég­zett. A két vh. között Somorján tanított (ma­gántanárként eszperantót és orosz nyelvet is). 1947-től Mo.-on élt, ott több orosz nyelvköny­vet írt. - 1919 és 1938 között több száz cikket 346

Next

/
Oldalképek
Tartalom