Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
Néprajzi irodalom 1945-2004 ládát, ill. Putz Éva gyűjtött és állítólag közölt Zobor-vidéki balladákat. Franz Zagiba 40-es évekbeli Zobor-vidéki gyűjtéseit a háború után Ausztriában jelentette meg, németül. A 2. vh. után a legtöbb balladát Ág Tibor gyűjtötte és publikálta. Gömörben B. Kovács István végzett figyelemre méltó kutatást: egyetlen adatközlő, a baracai Tóth Balázsné Csák Margit egész népköltészeti tudását (benne balladákat is) gyűjtötte föl és tette közzé. Később Géczi Lajos is közölt balladákat az Ondava mentéről. Az inkább szövegközpontú gyűjtések mellett a népzenét gyűjtők (Ág Tibor, Nagy Iván, Ürge Mária) is közreadtak ballada- és általában népdalszövegeket. Bár elszórt folyóiratbeli közlésekként korábbi gyermekmondókaadatokkal is rendelkezünk, az első, térségünket érintő módszeres gyermekjátékgyűjtés Bakos József nevéhez fűződik. Az érsekújvári gimnázium tanára 1939-1945 között, önképzőkört vezetve, diákjaival is gyűjtetett ilyen szövegeket. Gágyor József folytatta ezt a munkát, ill. keletebbre B. Kovács István baracai közlését, valamint Géczi Lajos Ung-vidéki publikációit kell itt megemlíteni. Annak ellenére, hogy Pelkó Péter 1864-ben, Rozsnyón megjelent munkája révén a magyar folklorisztika egyik korai szólás- és közmondásgyüjteménye éppen tájainkról származik, a műfaj kutatása szlovákiai magyar viszonylatban jószerével meg sem indult. Párák Endrének köszönhetően egy szerény közléssel rendelkezünk az Alsó-Garam mentéről, továbbá Pusko Gábornak az Acta Ethnologica Danubiana 4. kötetében megjelent új szempontú tornaijai gyűjtéséről van csak tudomásunk. A falucsúfolók műfaja rendkívül gazdag a térségben, s mivel a legtöbbször egészen rövid, szólásszerű kijelentések, ill. kurta rigmusok formájában öltenek testet, itt szólok róluk. Bakos József már említett gyermekjáték-gyüjteményében falucsúfolókat is közöl, s nagyjából ugyanerről a területről, a Mátyusföldről gyűjtött össze néhány évtizeddel később Gágyor József is egy csokorra valót. Liszka József Gömörből közölt falucsúfolókat. A 2. vh. után Ág Tibor fejtette ki a legeredményesebb népzenei gyüjtőtevékenységet. A helyi gyűjtők közül megemlítendő Ürge Mária munkássága. A hangszeres népzene kutatása (és művelése) terén Agócs Gergely, Katona István és Nagy Iván ért el eredményeket. Lényegében az ő munkásságuk előzményének tekinthető Manga János tevékenysége, aki a két vh. között népi hangszereket gyűjtött Komárom tágabb környékén. A szlovákiai magyar néptáncok típusait és dialektusait Quittner János és Sebők Géza tekintették át. Méry Margit egy település, Tardoskedd táncait mutatta be és elemezte különféle szempontok szerint. A szlovákiai magyarok népi tánckultúrájának feltárásában (és színpadra való feldolgozásában) kétségtelenül a legnagyobb érdemei Takács Andrásnak vannak. A népszokások bemutatása terén ki kell emelni Putz Éva: A kolonyi lagzi c. munkáját, amely Sándor Eleonóra gondozásában második kiadásban is megjelent. 1945 után többek között Csáky Károly, L. Juhász Ilona, Liszka József és Marczell Béla foglalkozott népszokáskutatással. A népi vallásosság vizsgálata térségünkben lényegében csak az utóbbi jó egy évtizedben indult meg. Önálló kötetekkel csak Liszka József jelentkezett e témakörben. A népi társadalomról kialakítható ismereteinket elsősorban Révay Józsefnek a tajnai kisnemesekről szóló munkája (1942) gazdagította. Az 1945 utáni hazai magyar néprajzkutatók közül e témakör kapcsán Kocsis Aranka és B. Kovács István neve említendő meg. Előbbi érdeme a vajkai nemesi szék iratainak (a 17-19. sz.-i hagyatéki leltáraknak) a kiadása, utóbbi pedig elsősorban a felsővályi református egyház presbitérium i jegyzőkönyvei alapján az erkölcs és fegyelmezés kérdéseit vizsgálta. Végezetül említést kell tenni a főleg az utóbbi egy-másfél évtizedben általában helyi kezdeményezésből, helyi kiadásban megjelent helytörténeti-néprajzi munkákról. Ezek szakmai színvonala sok esetben ugyan hagy kívánnivalókat maga után, ám a térség néprajzi ismeretének mégis fontos, bár kellő kritikával kezelendő forrásai lehetnek (főleg: Bélán Ernő, Bo-goly János, Borzi Irén, Cséplő Ferenc, Danajka Lajos, Danis Ferenc, Dobosi József, Fehér Sándor, Jókai Mária, Katona István, Mázik Mihály, Presinszky Lajos, Szőke József, Tipary László stb. munkái). Ir.: Liszka József: A szlovákiai magyar nemzetiség etnográfiai és folklorisztikai bibliográfiája. A 19. század elejétől 1986 végéig, 1988; uő: A szlovákiai 310
