Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke
N N. JACZKÓ Olga Jaczkó Olga, N. N. LÁSZLÓ Endre Nagy László Endre N. TÓTH Anikó Tóth Anikó, N. Nagyasszony: háztartási és szépirod. havi folyóirat. 1926-tól 1935-ig jelent meg Prágában, 1927 júl. előtt a PMH mellékleteként, azután önálló lapként. Főszerkesztője Darvas János, szerkesztője Péchyné Bartóky Mária volt. Publicisztikai és szépirod. anyagai többnyire jelentéktelenek, de háztartási, kertgazdálkodási, méhészeti rovatai színvonalasak voltak. T. L. NAGY Barna (Rózsahegy, 1906. máj. 15. Budapest, 1980. márc. 19.): művészettörténész. Tanulmányait a prágai Károly Egyetemen végezte, művészettörténetből a szegedi egyetemen doktorált. A két vh. között a komáromi múzeumban dolgozott, s a Magyar Minerva, a Magyar írás, a Forum és a Magyar Figyelő c. lapokban publikált. 1951-től a bp.-i szlovák gimnázium tanára, majd igazgatója volt. M.: Képzőművészet Szlovákiában. MF 1936/5; Pozsony plasztikája a Donner és Messerschmidt közötti időszakban, Komárom 1936. Ir.: Zomrel dr. B. N., Ľudové noviny 1980. márc, K. K. K. NAGYFALUSSY István (Érsekújvár, 1899. máj. 30. - uo., 1971. máj. 24.): újságíró, költő. Szülővárosában érettségizett. Műkedvelő színvonalú, hagyományos formájú versei az Érsekújvár és Vidékében, más vidéki lapokban s a Szlovenszkói magyar írók antológiájában jelentek meg. M.: Csillaghullás, v., Érsekújvár 1926; Nászbokréta, v., uo. 1927; Menekülő madarak, v., uo. 1929, elkobzás utáni 2. kiad. 1932; Dalol az ÁBC. v., uo. 1934. Ir.: Ölveczky József: N. I. költői elindulása, R 1927. jan. 21. j L NAGYIDAI Ernő (Nagyida, 1907. okt. 26. Kassa, 1990): publicista, ügyvéd. Kassán érettségizett jogi tanulmányait Po.-ban végezte. A Sarló vez. tagja, po.-i szervezetének elnöke volt. Mozgalmi tevékenységéről Balogh Edgár ír részletesen a Hét próbában. Ügyvédként Galántán, majd Kassán működött. O dolgozta ki a vagyonát a Csemadokra hagyó Fábry Zoltán végrendeletét. M.: A Sarló kapcsolatai a cseh és szlovák haladó mozgalmakkal. = Ez volt a Sarló, Bp. (szerk.: Sándor László) 1978. Ir.: Balogh Edgár: Hét próba. Bp. 1965; L. B.: Dr. N. E., Hét 1973. aug. 17. Cs. S. NAGY Irén (Veliká Gorica [Jugoszlávia], 1921. szept. 27.): író. Szombathelyen érettségizett; a 2. vh. óta Po.-ban él, 1950-től a (Cseh)Szlovák Rádió magyar adásának munkatársa. Elbeszéléseivel, karcolataival az 50es évek elején jelentkezett az Új Szóban, a Dolgozó Nőben, az ISZ-ben. 1965 után íróként elhallgatott. írásai jórészt személyes élményekből fakadnak, központi hősük egy a háború alatt érettségizett és viszontagságos életkörülmények közé került lány. Szépprózája vallomásos jellegű, a jellemeket és társadalmi körülményeket vázlatosan ábrázolja. Stílusára az egyszerűség, közvetlenség jellemző. M.: Fölszállt a köd, elb., 1956; Kiskisasszony, r„ 1958; Fiatalok voltunk, r., 1965. Ir.: Fábry Zoltán: Utószó 1956, ÚSZ 1957. szept. 7. = F. Z.: Öí 8; Rácz Olivér: Kiskisasszony, ÚSZ 1958. jún. 7.; Révész Bertalan: Fiatalok voltunk, ISZ 1966/1. Cs. S. NAGY Iván (Dunaszerdahely, 1961, febr. 24.): népzenegyűjtő. A dunaszerdahelyi gim297