Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004

A szövegben előforduló rövidítések jegyzéke

LISZKA Györgyi, Cs. 1953-196l-ben a Kerületi Bíróság szenátusá­nak tagja, törvényszéki bíró, 196l-l970-ben az SZTA Jogtudományi Intézetének munka­társa. 1970-ben kizárták az SZLKP-ból, állá­sát vesztette, 1976-ig vállalati jogászként dol­gozott egy gépgyárban. 1960-tól tagja a Szlo­vákiai írószövetségnek, 1970-ben tagságát fel­függesztették, 1989 dec.-ben rehabilitálták, tagságát felújították. - Pályáját jogtudományi tanulmányokkal kezdte, karcolatai, elbeszélé­sei 1955-től jelennek meg. Első kötetének írá­saiban többnyire megtörtént, főként bírósági eseményeket, a jogi pályán tapasztalt emberi vonatkozásokat, sorsokat belletrizál több-ke­vesebb sikerrel. Kulturált, széles irodalmi tájé­kozottságra valló stílusa, feszültség- és hangu­latteremtő képessége révén érdekes és tanulsá­gos, de művészileg ritkán kimunkált olvasmá­nyokkal szolgál olvasóinak. A második kötet ókori témájú novellái a fikció szerepének fo­kozását, a művészi hatás erősbödését mutat­ják. M: Foltok a napon, elb., Po. 1958; Moloch, az Is­ten, elb., uo. 1965. Ir.: Turczel Lajos: Vizsgálódások egy író műhelyé­ben. = T. L.: írás és szolgálat, 1965; Fónod Zoltán: Foltok a napon, ISZ 1962/6; Zsilka Tibor: L. T.: Foltok a napon, Hét 1962/42; Turczel Lajos: Pró­zánk útja a minőségi kiválasztódás felé, ISZ 1966/8; Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945-1999) I., 2000. Sz. Z. Lévai Hírlap: regionális jellegű, szocdem szellemiségű társad, hetilap. Léván jelent meg 1934 és 1938 között Szenes Ignác és Schulz Ignác szerkesztésében. Ilyen címmel 1919 e­lőtt is jelent meg lap. ^ ^ Lévai Újság: regionális gazd., kult. és krit. he­tilap. Léván jelent meg 1934 és 1938 között Strasser Elemér és Akúcs Ernő szerkesztésé­ben. Többek között Csontos Vilmos, Sass Já­nos és Veress Vilmos írtak bele. T. L. LEVICKÁ, Tamara —» Arch leb Gály Tamara LIGETI Edit -» Sáfár Katalin Lilium Aurum (1991): a dunaszerdahelyi székhelyű Lilium Aurum Kft. három (kiadói, nyomdai, kereskedelmi) részlegét szindikátusi szerződés köti egybe. Eddigi működése során több mint 50 könyvet jelentetett meg, s több újságot és folyóiratot (Cserkész, Katedra) is kiad. Neveléssel kapcsolatos kiadványait a Katedra Könyvek sorozatban jelenteti meg. Igazgató: Hodossy Gyula. F. Z. LIMBACHER Rezső Peéry Rezső LI PTA Y Lothar (Dunamocs, 1933. nov. 5.): vallástudományi szakíró, református lelkész. A komáromi magyar gimnáziumban érettségi­zett 1953-ban. 1954-59 között a prágai Komenský Evangélikus Hittudományi Karon teológiát végzett, 1969-70-ben Edinburghban folytatta tanulmányait. Tudományos fokozata ThDr. 1962 és 1979 között lelkészként műkö­dött Rimaszombatban, Perbetén, Pozsonyban, Vajánban és Érsekújváron. 1979-ben Svájcba emigrált, Roggwilben (Berni kanton) lelkész­kedett, ma mint nyugdíjas ugyanott él. M.: Dva klasické prínosy do teórie a teológie nábo­ženstiev (A valláselmélet és teológia két klasszikus hozadéka). F. Schleiermacher és E. Troeltsch mélta­tása. = Metanoia (Prof. ThDr. Karol Nandrásky ju­bileumi kötete), Po. 1998; Prínos P. Tillicha do teó­rie a teológie náboženstiev (P. Tillich hozadéka a valláselméletbe és teológiába). = Religionistika a teológia náboženstiev (A vallások religionisztikája és teológiája), tan., Po. 1999; Vzťah kresťanstva k iným náboženstvám (A keresztyénség viszonya más vallásokhoz), Po. 2000; Teológia náboženstiev. Naliehavosť, možnosti, typy a medze (A vallások te­ológiája. Kényszerítő körülmények, lehetőségek, válfajok és határvonalak). = V službe Ducha (A Szentlélek szolgálatában). Prof. ThDr. Ondrejovič ju­bileumi kötete, Po. 2002; A keresztyénség viszonya más vallásokhoz, 2003; Doctor universalis Prof. ThDr. Csémy Lajos Doctor universalis c. emlékkö­tete, Bp.-Prága 2003; A keresztyénség és a többi val­lás, tan., Kálvinista Szemle 2001/12-2003/2. K. K. K. LISZKA Györgyi, Cs. (Párkány, 1963. okt. 2.): szerkesztő, újságíró. A Comenius Egye­tem BTK-n magyar-szlovák szakot végzett. 1988 és 1994 között a Madách Könyvkiadó, 231

Next

/
Oldalképek
Tartalom