Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - V. Masaryk G. Tamás

akkor ezek a tudat alatt működő ellenmondások a tanító lényében lesznek a hazugságok sorozatának forrásává. A gyerekek ne csalódjanak tanítójukban, nem szabad képmutatónak, hazugnak megismerniök. Emberi gyengeségeink palástolásával nem érünk el semmit, a bizalmat rendítjük csak meg. Játék közben ne nézők legyünk, ne álljunk a játszók között, mint valami rendőr, hanem játszótársakként álljunk be a sorba. A közvetlenség követelménye ez. A gyerekek egyéni válságaiban tanácsadóként áll a jó tanító a gyerek mellé, akit fejlődésében gondosan figyelemmel kisért és így észreveszi a serdülés idejében beálló válságot. Ha mással nem is lehetünk a segítségére, legyünk legalább azzal a pártján, hogy érzi, hogy valaki együttérez vele. A tanító munkájának helyes mértékét az adja meg, hogy az iskolások hogy érzik magukat az iskolában. Európában a gyerekek rendesen fellélegzenek, ha megszabadulnak az iskolából. Amerikában szívesen gondolnak vissza iskolás korukra és tanítójukra. Nálunk is így kell fordulnia az iskola és a tanító munkája értékelésének. Masaryk, aki úgy értékeli a tanító munkáját, mint aki a mindenség építésének egyik munkatársa; a jó pedagógus legbiztosabb irányítójának azt a szeretetet tartja, melyet öntudatosan ápolunk szívünkben az iskola, a gyerekek és népünk iránt. Az iskola, a gyerekek és a nép felszabadításáért folytatott munkánkban ez a szeretet lesz a tanácsadónk. Hát felszabadításra vár az iskola, a gyerek, a népünk? Igen, felszabadításra szorúl. Fel kell szabadítanunk az iskolát a bürokratizmus fojtogató karjaiból. Ma inár a gyerekek is látják, hogy mit jelent a bürokratizmus (pedantokratizmusnak is nevezi Masaryk); fullasztónak érzi a tanítónak rettenetes megkötöttségét és érzi a maga korlátozottságát is. Masaryk nem tartja csodálatosnak, ha a gyerekek a rousseaui elvet követik és elvből ép az ellenkezőjét csinálják annak, amit a tanítójuk akar. Szörnyű rendet akarunk az iskolában, pedig elegendő volna az illedelmesség rendje is. Az intellektualizmus túlzásaitól is meg kell szabadítanunk az iskolát. Csak az elmét műveli a mai iskola, — vetik a szemére. Az a baj, hogy az elmét sem műveli, hanem csak az emlékezetet. Az ítélőképességünk, a találékonyságunk, a gondolkozásunk önkéntességéről egészen megfeledkezünk, a fantázia ápolását meg éppen teljesen elhanyagoljuk. Masaryk konkrét logikájának előszavában olvashatjuk: „Ha az ember lényegében valóban eszes volna, akkor természetszerűen lelki vívmányai megtartanák őt és az emberiség nem bolyongana a szenvedélyek és tévedések keresztútján. Az eszünk olyan, mint a szentjánosbogár fényessége: szerény kis fénylés világítja meg a helyecskét, — melegség nélkül —, melyre a bogárka leszállott, ahogy azonban ott ült, fénylése is megszűnik." Eszünknek ez a kétségtelen gyengesége azért nem teszi értéktelenné eszünk munkáját, sőt ellenkezőleg arra kötelez, hogy nagyon kell óvnunk ezt a gyenge kis fényforrást, hogy az élet viharában fénye ki ne aludjon. Nem szabad azonban egész jövőnket az eszünk mindenhatóságába vetett hitünkre alapozni. Szem előtt kell tartanunk, hogy keveset tudunk és tudhatunk, több az, amit nem tudunk biztosan, még több az, amiben tévedünk és a legtöbbet nem tudjuk egyáltalán. Amit tudunk, azt helyes módszerrel, helyes logikával kell felhasználnunk. Rendet kell teremtenünk ismereteink között, mert Komenský szerint minden a rendezettségen múlik. 68