Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - IV. Apácai Cseri János

Korszerű Apácai abban is, hogy a fenyítést a gyengéded gyermekekhez illendőnek követeli meg. Inkább édesgesse őket, mint fenyegesse és verje. Megszívlelendő tanácsok, annál is inkább, mert hiszen ezek szerint az elvek szerint élt és tanított a mester, akit növendékeinek egész serege követett új iskolájába Kolozsvárra és ezekért az elvekért halt meg az őt meg nem értő iskolamesterek között. Csodálnunk kell őt, aki nem a külső modorban, a német gallérban és plundrában látta a tudós kifejezését, hanem az igazi, átfogó tudásban. Nem követte kora tanult embereinek példáját, akik előbb nagy port vertek fel maguk körül vagy ködbe burkolództak, hogy titokzatosságuk által feltűnést keltve eleve a csalhatatlanságot igényelhessék és így minden ellenérvelést lehetetlenné tegyenek. Nem a formaság volt nála a döntő, hanem a tények egyszerű megállapításaira törekedett, minden erőszakoltság nélkül kutatta a tények törvényszerűségét. Hivalkodás és olcsó szenvelgés nélkül, délibábos képzelgéstől és tudásával való mindenféle üzérkedéstől menten vállalta a feladatot, melyet Istentől rendelt hivatásának ismert meg. ,,Akik teherhordásra és szántásra születtek, ne jöjjenek a tudományok és művészetek csarnokaiba!" Igen, aki nem érzi magában a hivatást a tanítói pályára, az ne lépjen erre a pályára. Apácai álljon a mi pályánknak kapujában arkangyalként lángpallossal a kezében, hogy elriassza a kufárokat és vámosokat. Az ő alakjára függesztett tekintettel kell végeznünk a munkánkat, hogy bizalmunk és lelkesedésünk, kitartásunk és akaratunk egy percre se inogjon meg, hanem a kultúrában látva az élet értelmét megtaláljuk oktató és nevelő munkánknak azt a helyes irányát, mely megfelel helyzetünknek és biztosítéka lehet jövőnknek. Profét ás cselekvő erő lakozott benne, fáradhatatlanúl dolgozott, mert a buzgó szív nem ismeri a halasztást. A késedelmeskedést hagyta a nvúlszívű, csüggő nyakkal ballagó embereknek. Úgy kell az életünket berendeznünk, hogy legyen az életünk, mint Apácai élete volt: egyetlen nagy erkölcsi tett. A fajtánk szeretete nem lesz így soha sovinizmussá, a munkánk az egész emberiség szolgálatát fogja jelenteni. Tudásunkat pedig úgy alapozzuk meg, hogy vele vallhassuk: minden ismeretünk, amelyet mi világosoknak és határozottaknak ismertünk fel, igaz, mert a legvalóbb lény, Isten minket meg nem csalhat, ellenkezvén ez az Ö igazságosságával, tehát megismerésünk igazságát Isten maga garantálja. 61