Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - IV. Apácai Cseri János

Ha pedig olvasunk, nem mulasszuk el, hogy jegyzeteket készítsünk, ahogy Apácai ajánlja: „Hasznosak a könyvkarajra tett megjegyzések is; de jobb az emlékezetre méltó dolgokat külön úgy feljegyezni, hogy a könyveket be ne piszkolják." Emlékező tehetségünknek helyes, mértékkel való kihasználása feltétele a sikernek, mert könnyen az ellenkező eredményt érhetjük el, mint amit várunk. „Mindenre nézve arra ügyelnék, nehogy a tanítványoknak az emlékező tehetségüket igen megterheljem és az eszöknek élit eltompítsák, miért is azt kívánnám, hogy a fődolgokat tudják csak könyv nélkül." Apácai maga büszke arra, hogy ő maga kézen fogva vezeti a tanítványokat világosabb ismeretre. A világos ismereteknek feltétele, hogy a tudatlan ifjak alapismereteiket magyar nyelven sajátítsák el. Ezt a célt szolgálta Enciklopédiája is. Kora oktatásának legnagyobb hibáját abban látta, hogy azokat az ifjakat, akiket a legjobb képeztetésben akartak részesíteni, nagyon sok ideig kínozták puszta grammatikával és pedig minden tárgyi ismeret nélkül. Milyen más is lett volna már abban a korban is az eredmény, ha a grammatikai, retorikai és kezdetleges logikai ismeretekinek csömört keltő tanultatása közben nem felejtkeznénk meg a tárgyi ismeretekről sem. A reális, tárgyi ismeretek sürgetése egyik legfőbb gondja abban a korban, mikor rengeteg verejtékkel verték a növendékek emlékébe az egész latin nyelvtan összes kivételeit, melyeket talán maga Cicero sem tudott volna, melyeknek hasznát a növendék talán egész életében egyszer veszi. Aztán feladtak tömérdek olyan gyakorlatot, melyeknek nem volt se fülük, se farkuk. Mind arra szolgált, hogy a szülők elégedetlenkedjenek az oktatás eredményével. Tanították a logikát, de hogyan? „Azt mondó vagyok, hogy amint a logikát a legtöbben tanítják: a pusztán logikus-tisztán szamár! Mert ugyan, hogy volna képes valamely dolognak hatását, okát stb. kutatni, ki azt sem tudja, hogy mi maga a dolog? Már pedig a tanulatlan emberben ékesszólót oly ritkán láttam, mint fehér hollót." Nem akarja mellőzni a grammatikát, a retorikát, a logikát, csak azt tartja nélkülözhetetlennek, hogy előbb az egész épületnek anyagát kell Összehordani és aztán a logikával az anyagban rendet kell teremteni, a grammatikával összefűzni ezeket az ismereteket és végül a retorikával kidíszíteni az egész épületet. Az ékesszólás gyakorlására különösen ösztönzendőnek tartja az ifjúságot. Legtöbbre becsüli, a művészetek művészetének, a tudományok tudományának tartja a dialektikát, melytől mint a naptól a világ, a lélek minden oldalról fényt nyer az okoskodásra. A dialektika tanít meg, hogy miképpen kell okozati összefüggéseket feltalálni és ezeket mindenre a maga mivoltához képest alkalmazni. A teljesség elérésére van aztán még egy praktikus tanácsa is, melyhez hasonló tanácsokat csak a legújabb korban hallunk és olvasunk. Idegen nyelvek tanítását és tanulását ajánlja olyan meggyőzően, mint köztársaságunk elnöke köti majdnem minden alkalommal az ifjúság lelkére, hogy ne elégedjenek meg az anyanyelvük ismeretével. „Minek utána sok kell ahhoz, hogy necsak tudóskák, hanem valóban tudósok legyenek, reá venném tanítványaimat olyan idegen nyelvek megtanulására, melyek által, mint csatornákon, rájok szivárognának a tudományok." Hogy lépést tarthassunk korunkkal, hogy ne szorúljunk falunk szűk határai közé, a kétnyelvűségnek biológiai követelményét szem előtt kell tartanunk. Legalább kétnyelvűeknek kell lennünk, de jobb, ha több nyelvet is bírunk. Ezeknek a tárgyi feltételeknek a teljesedése után következik a személyi kérdés, hogy ki való tanítónak, mi az a mérték, mely megszabja, hogy ki az igazi tanító. 59