Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - III. Giordano Bruno

Leszámolván a halállal, mindannyiunknak, hétköznapi embereknek legsúlyosabb problémájával, Isten szerelmében megujhodottan az ember felé fordulhat és hirdetheti az embernek a szeretetét, a törvényt: „amely Istentől, valamennyi nemzet atyjától származik, amely összhangzásban a természet egyetemességével, általános emberszeretetet hirdetve azt tanítja, hogy még ellenségeinket is szeressük, hogy ne vadállatokhoz és barbárokhoz legyünk hasonlók, hanem annak képéhez idomuljunk, ki egyformán engedi felkelni napját jók és rosszak felett és egyformán hullatja kegyeinek esőjét igazakra és nem igazakra.'' De álljunk meg egy pillanatra, mert van még hősünknek üzenete számunkra! „A mindenség számtalan világa semmivel rosszabbul és semmivel sem kevésbbé lakott, mint a földünk. Mert a józan ész révén érthetetlen, hogy ez a sok világ, melyek talán nagyszerűbbek, mint a miénk, amelyek épúgy egy-egy napnak termékenyítő sugaraiban fürdenek, lakatlanok legyenek, noha hasonló vagy még tökéletesebb lények által benépesítettek lehetnek, mint a mi földünk." Emberek! Giordano Bruno nemcsak a szférákat törte át, nemcsak a végtelen univerzumot teremtette meg számunkra, nemcsak az Istenség szemléletébe mélyített el, hanem kivetkőztetett kicsinyes Önzésünknek szűk köntöséből és az angyalok karához hasonló végtelen láncolatot teremtett a mindenségben az összes gondolkodó teremtések között, akikkel közösségben élve lerázzuk a földi pornak nyűgét, megteremtjük az univerzális testvériségnek mindent átfogó egységét. A megistenült létnek, a mindenség isteni egységének törvénye: „egy az abszolút lehetőség, egy a valóság, egy a forma vagy lélek, egy az anyag vagy test, egy a tárgy, egy a létező, egy a legnagyobb és legjobb." Világvándorlásában rendületlenül hirdette megismerésének eredményeit és megadatott neki, hogy hősi hevületében halálával is megpecsételje, amit tanított. „Jobb a méltó halál, mint a méltatlan és alantas diadal!" — hirdette és nem tudván képmutató lenni, választotta a tűzhalált. 3. Fönn és lenn. „Jobban féltek talán engem elítélni, mint én az ítéletet meghallgatni!" — kiáltotta oda bíráinak Giordano Bruno, mikor 6 évi huzavona után végre kimondták rá a halálos ítéletet, hogy vére ontása nélkül büntessék meg mint eretneket. így írták körül abban a korban az elevenen való elégetést, a máglyahalált. 1600-ban február 17-én Rómában, a virágpiacon lobbant föl a máglya és égett el filozófusunk, aki nem tagadta meg egyetlen bölcseleti tanítását sem. Valóra váltak sejtései, melyek egyik latin költeményében jutottak kifejezésre: „Nem féltem a halált, gyáván soha ellen elől nem Hátráltam s meghalni vitézül többre becsültem, Mint a rút éltet.. ." Ő, aki mindenkoron gáncsolta a gyávákat, akik félúton kétségbeesetten megállanak, nem tagadhatta meg önmagát, utolsó lehelletével is vallania kellett: „Valamint minden a jóból ered, úgy minden jó a jó által és a jó végett van." Harag nélkül kellett fogadnia az ítéletet és zokszó nélkül eltűrnie a kínhalált. Ott, ahol máglyája égett, ércszobor hirdeti emlékét. Az a század emelte, amelyet megjósolt. 1889-ben az emberi ész nem volt megbéklyózva tudományos meggyőződéséért senkire sem várt már halál, még ha ellenkezett is volna a hivatalos felfogással. 42