Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - III. Giordano Bruno

mert „ezek az emberek nem a természetben keresik az igazságot, hanem a szövegek összehasonlítgatásában." Az egyik nagy tudomány únak elismert főpap is azzal hárította el magától a napfoltok felfedezésének a hírét, hogy haszontalan lehet a hír, semmi igaz magja sem lehet, mert ő háromszor átolvasta Arisztotelesznek a müveit és napfoltokról nem talált bennük egy szó említést sem. Igen, éppen Arisztotelesznek a művei is az engedélyezett, sőt előírt könyvek közé tartoztak 1260 óta. Minden iskolában kötelező volt az olvasásuk. Hogyan került a pogány, görög bölcselő a keresztény iskolák olvasmányai közé? Arisztotelész termékeny bölcselő volt, több százra, sőt ezerre is becsülik munkáinak a számát és ha nem is maradt ránk minden műve, mégis 20 kötetre valót kitesznek ismert alkotásai. A könyvsorozatokat, úgy látszik, hogy már abban a korban is szerették, de míg Arisztotelesznek 20 kötete jelentette a korai középkor emberének azt, amit nekünk a lexikon jelent. Arisztotelész ismerete hozzátartozott az enciklopédikus műveltséghez, a közkeletű jólneveltséghez. Aki szorgalmasan böngészte könyveit, majdnem minden kérdésre talált bennük kádenciát és minden állítására idézetet, amivel a tudományos képzettségét fitogtathatta. Az égi és földi dolgok magyarázatának ősforrása volt Arisztotelész. A kor embere ott vétette el a dolgot, hogy mindent az arisztotelészi lexikonból akart meríteni, a mai kor embere pedig csak segédeszköznek használja a lexikont, de esze ágába se jut, hogy lexikonból tanuljon. Arisztotelesznek népszerűségét emelte az is, hogy műveihez használati utasítást is adott. Organon című könyve a filozófiának törvénykönyveként szerepelt a XIII. és XIV. században, a skolasztika korában. A skolasztika törekvése az volt, hogy a hittételeket észokokkal támassza alá, hogy tekintélytiszteletének tudományos jellegű magyarázatot adjon. Arisztotelész nagyszerű szolgálatokat tehetett. Műveiben megtalálhatták az írástudók majdnem minden kérdésre a feleletet, körül se kellett nézniök a világban, elég volt, ha Arisztotelészt böngészték fáradhatatlanul. Aki Arisztotelész mondatait igaznak és csalhatatlannak elfogadta, annak csak követnie kellett Arisztotelész útmutatását, hogy gondolataimat szépen felsorakoztathatom, ha találok valami alanyt (szubjektumot), amiről valamit állíthatok (predikátum) és ennek általános jellege van, akkor csak új szubjektumokat kell keresnem, melyeket a predikátumnak alárendelhetek és kész a gondolatsor, nagyszerű következtetéseket vonhatok le, tudós ember hírébe keveredhetek. Akadt is Arisztotelesznek számos magyarázója, kommentátora és még többen, akik állításaikat az ő módszerével, a szillogisztikus következtetési formával igazolták. Arisztotelésznél találjuk azt az állítást, hogy a kvarcnak ibolyaszínű változata, az ametiszt olyan tulajdonsággal bír, hogy aki talizmánként magánál hordja, az nem részegszik le. Arisztotelész hívei, akik a mester tekintélyét mindenek fölött becsülték, már most így gondolkozhattak: az ametiszt megóv a részegségtől, nekem van ametisztem, én nem részegedhetem le. A logika javarészt a szillogizmusokkal foglalkozott, Arisztotelész nyomdokain haladt és szavak játékává, grammatizálássá tette a teremtő gondolkozást, grammatikává a logikát, a szószaporítás mesterségévé a gondolkodás művészetét. 36