Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - II. Szokratesz

tok, sem az áldozati adományaitokra, sem az imádságtokra, megvannak ők önmaguktól önmagukban. Embernek nem lehet más célja, mint az istenre függesztve tekintetét úgy rendeznie az életét, hogy semmire rá ne szoruljon. Ki vetheti a szememre, hogy valaha is nagyigényű lettem volna, hogy nem jártam volna az igénytelenségnek az istenek által kijelölt útját? Adhatnám most azonnal más bizonyítékát is istenhitemnek és az istenek akaratának alávetett életfelfogásomnak, de előbb még felelni akarok a vádra, hogy megrontom az ifjúságot. Szememre vetitek a tanítványaimat! Alkibiadeszt, ezt a féktelen szenvedélyű, nagyeszű ifjút, akit senkise látott sírni, csak én láttam könnyezni.. Kritiásszal szemben Plátonra és Xenophonra hivatkozom, akik barátaimnak tartják magukat. Anitosz, a te fiadnak nem egyszer tartottam szeme elé a tükröt, hogy lássa magát benne, lássa arca és énje hibáit és javuljon meg. Hányszor sarkaltam, hogy ismerje meg önmagát! Ha hajlott volna szavamra, az önmegismerés révén megtudta volna azt is, hogy mi az erény. Athéniek, tudás nélkül nincsen erény! Anitosz, Meleto'sz és Lykon, ti hárman, fővádlóim, miért nem adtatok tudástokból az ifjúságnak, melynek romlásán most keseregtek? Gondoljátok, hogy ha ti és minden athéni polgár megtette volna kötelességét az ifjúsággal szemben, akkor én, egymagam megronthattam volna? Melyiktek törődött a mai napig az ifjúság ügyével? Közömbösek voltatok az ifjúsággal szemben és most egyszerre felfedeztétek érte aggódó szíveteket! Én megöregedtem és mindig ott voltam az ifjúság oldalán, minden lépésénél figyelmeztettem, hogy ne a testi és földi javakat keressék, hanem az igazságot és az igazság megismerése révén az erényt. Szofistáitok csak véleményeket hirdetnek, én tudást akartam adni. A ti törvényeitek csak a törvényhozók érdekeit védik, én mindannyiunk felett álló törvények szolgálatába állítottam kereső munkámat. Ezt tettem, másként nem tehettem. És ha ti ezt rossznak találjátok és elitéltek érte — akár halálra is — én még sem fogok mást sohase tanítani még az életem árán sem. A háborúban, Athén háborújában nem hagytam el soha a helyemet, melyre állítottak. Azok soraiban harcoltam, akik ma Ítélni akarnak felettem. Most sem hátrálok meg, nem hagyom el a helyemet, ahova az istenek állítottak. Athéni polgárok, ti esküt tettetek, hogy igazságosak lesztek, mikor Ítéletet hoztok. Istentelenségemről akkor tennék bizonyságot, ha eskütök megszegésére buzdítanálak, ha kegyelmet kérnék. De hiszek az Istenben, kegyelmet nem kérek, ítéljetek! A bűnösség kimondása után. Bűnösnek találtatok, athéni polgárok és nem csodálkozom rajta. Inkább az lep meg, hogy csak néhány szavazattal maradtak kisebbségben azok, akik ártatlannak találtak. Kevésbe múlt, hogy vádlóim nem fizettek bánatpénzt vádjaik alaptalansága miatt. Bűnösségem kimondása a halált vonja maga után. Elgondolkozom, hogy mivel érdemeltem ki a halált. Egész életemben sem gazdagság, sem magas állások, sem polgári tisztség után nem törtem magam, nem vettem részt az összeesküvésekben és pártharcokban, mert nem tartottam magam minderre alkalmasnak. Fáradhatatlan voltam azonban abban, hogy mindenkit, akivel szóba elegyedhettem, arra tanítottam, hogy ne a maga önző érdekeit tartsa mindenekelőtt a szeme előtt, hanem előbb a hozzátartozóiról gondoskodjon és az állam javára legyen főgondja. Mindenkit arra bíztattam, hogy tisztázza gondolatait, ismerje meg tehetségét, képességeit és szigorú önvizsgálat után rendezze be életét. 28