Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

5. A tanítói munka - VI. Jánoska Tivadar: A művészeti nevelés szolgálatában

A tanítás ezen a fokon befejeződik, a fejlődés azonban a természeti hűségen túl is terjed az objektív formavilág szubjektív kifejezésének a birodalmába, az önálló formaképzéshez, a művészethez. Ezen a ponton úgy látszik, hogy találkozik valahogyan a gyermek és a művész szubjektivitása. Kettőjüket azonban egy egész világ választja el, egy fejlődési út, amelynek kiinduló pontjában a gyermek szubjektív szellemi primitivitása áll, az út végén a művész formavilágának dokumentuma, az egyénnek a mindenséghez való kapcsolatának formai kifejezése, tehát egy magasabbrendű primitivizmus. A művészi kibontakozás a csírából ered, amelyet a gyermek formaalkotó képességében ismerünk meg. A csíra kibontakozása egy fejlődési vonalnak szükségszerű megtételétől van függővé téve, amely végeredményben a művészeti megnyilatkozáshoz vagy annak megértéséhez vezet. Az objektív formavilág tanulmányozása és megismerése, amint látjuk, ebben a fejlődési vonalban nem cél, hanem csak eszköznek tekinthető. A naturalizmus, tehát a tér objektív ábrázolása, vonal- és színtávlat pontos másolása nem lehet irányadó mérték műalkotások értékelésénél. A gyermek formaalkotó képességének kifejezésében látjuk az Ígéretet, a műalkotásban a beteljesedést. A művészeti nevelés az iskolában, az újszempontú rajztanítás nem volna pedagógiailag helyesen felépítve, ha figyelmen kívül hagyná a művészeti nevelésnek más eszközeit, mint a műemlékek megismerését és műalkotások megértésére való törekvést. Ezen segédeszközöket fel kell használnia minden nevelőnek, ha meg akar felelni annak a célnak, amelyet az iskolai művészeti nevelés általános kultúrális szempontból megkövetel. A művészet felismerésére nincsenek konkrét és abszolút reális mértékek, vannak azonban olyan szempontok, amelyek műalkotások megítélésénél tekintetbe jönnek. A gyermeki rajz vagy festmény sokszor a leggondosabb és legképzettebb pedagógus előtt is rejtély marad, óvakodik azonban attól, hogy a gyermeki rajz megértése elől elzárkózzék. Csak hosszas kísérletezés és komoly tanulmányozás útján juthatunk el odáig, hogy a gyermek formai kifejezésének, a gyermeki lélek expresszív megnyilatkozásának megértéséhez és értékeléséhez elérjünk. Ezt a rést megtalálni a pedagógus magasabb feladatai közé tartozik és ha azt megtalálta, más szempontból fogja megítélni a művészeti termékeket is. Véleményét mindenkor bizonyos óvatossággal fogja megformálni, különösen olyan esetekben, amikor a műalkotás formai kifejezése nem illeszkedik bele rögtön művészeti fogalmának eddig megalkotott körébe. Ha pillanatnyilag idegenszerűen hatnak is a műtárgyak, ne zárkózzunk el már eleve megértésük elől azzal, hogy értelmetlen kifejezések előtt állunk. Legyünk tisztában mindenekelőtt azzal, hogy a kép vagy szobor nem akar más lenni, mint színbeli és formabeli kifejezése egy lelki diszpozíciónak, amely más művészeti megnyilatkozásoktól csak abban különbözik, hogy a megformált érzések nem szavakban, vagy hangok útján jutnak kifejezésre, hanem vonalban, színben és formában. Ezen elvi és lényegi megállapítás alapján, amikor műtárgyak megismeréséről van szó, nem fog bennünket érdekelni elsősorban a képnek a címe, témája, ára és alkotójának a neve, sem az ötlet, sem irodalmi tartalma, hanem kizárólag a színek és a formák világa, amely azt teremtette. Amikor ezen rövid cikk keretében a művészeti nevelésnek egy egészen spe ciális ágára, az iskolai rajztanítás modern metodikai alapjaira és a művészeti nevelés alapelveire rámutattam, ugyanakkor a művészet megértésének egy igen fontos elemét kívántam kiemelni, amely az idők malomköveinek őrlő munkájától távol is fejlődésre képes. Az iskolai művészeti nevelésben kell látnunk a jövő művészeti értékelésnek igérétét. 209