Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

1. A nagy példák - I. Zaratusztra

A bálványok kapzsi szolgáit, akik a mérhetetlen áldozatok követelésével nyomorba döntötték a népet, őrjöngőknek bélyegzi. Igen, Zaratusztrát megelőzően csak a nagyon gazdag ember számíthatott a bálványok képében tisztelt istenek kegyeire. A szegény embernek nem volt mit remélnie, odavetve a kétségbeesésnek, a tehetetlenség rémének sínylődtek mindazok, akiket büszkén költöget Zarátusztra: Titeket kérdezlek, akik üdvösségteket Bíztátok sámánok, fejedelmek kegyeire, Zsákmányuk most a föld. Mondjátok: ezért az istenáldás, Hogy csak nekik viruljon? Az univerzalitás vonása, amely isteneszméjét jellemzi, érvényesül az élet rendjének megítélésében is. Nem a hatalmasok szempontjából nézi az életet, hiszen ragadozó sasoknak nevezi őket, akiknek a szemére veti, hogy nem dolgoznak, hogy a mások rovására élnek jól, — nem a heréknek kedvez, hanem általános emberi szempontból veti fel a munka és ellenértéke problémáját, a jóknak, Isten híveinek már itt a földön akar új rendet, jobb, igazságosabb rendet biztosítani. Hangot ad a gyalázatnak, amely pírt kerget az arcába, hogy a hazugok királya, a gonoszok népe a jók húsán hízva még a kénye kedvét is kitölti rajtuk. De az örök isteni rendben megtalálja vigaszát, mert előre látja, hogy ezeknek a kizsákmányolóknak szomorú lesz a sorsuk, mikor szembe kerülnek a halál kapujával. Tudja, hogy akkoron kínzó fájdalom és gyötrődő remegés marcangolja lelküket. Nincs részletes programmja, hogy megoldja korának gazdasági kérdését, hanem általánosságban megmondja, hogy mi a rendnek, az isteni rendnek a követelménye, 32. fohászában megmondja: igen, mely táplál titeket, legyen szabad a föld! Ügy érzem, hogy ezzel a követeléssel teljessé teszi művét a nagy próféta, mert nem fancsalúl festett egekbe néz, hanem a földön kielégült embert akarja az Isten felé vezérelni. Nagyon sokra értékelem Zaratusztrának ezt a józanságát, mert nem követi azoknak a bálványimádóknak a szokását, akik a földi nyomorúság láttára könnyeket hullatnak és a túlvilági boldogsággal bíztatják kárpótlásul a szegényeket, a nyomorultakat. Zaratusztra nem akarja éhségszülte és alamizsnára leső babonaságban tartani híveit, nem az égre mutat, mikor a kenyér itt a földön terem és itt ez árnyékvilágban kell. Ember ő, aki együttérez az emberrel, akiben a könyörületes és jóságos OrmUzdnak egyformán kedves fiait látja. Ezeknek akarja juttatni a földet, hogy ne legyen zsákmánya zsarnokoknak, hogy a földanyának se legyen oka a panaszra, hanem viruljon örömmel, készséggel és gyümölcseit adja odaadó szeretettel a gyöngéknek. Zarátusztra, aki hirdeti a diadalmas jó Istent, nem feledkezik meg a gyönge emberről sem. Legyen övé a Föld! 7. íme, az ember! Embertestvéreim, ti talán irigyelitek is a szentet, aki ihlettsége perceiben fáradhatatlanúl tudta zengeni az Isten nagyságát, jóságát, akinek napjai exstatikus elragadtatásban teltek. Pedig a prófétának is voltak nehéz órái, ember volt ő is. 48. fohászában elém áll az Olajfák hegyének egész tragédiája. Az Olajfák hegyén a getszemáni kertben még Krisztusban is megrendült a küldetésébe vetett hite, véres verejték gyöngyözött a homlokán és Istenatyja segítségét kérte. Prófétasors! Mind, akik az Istent keresve elérik a legnagyobb magasságokat, életüknek egy órájában lezuhannak kétségek örvényébe és elmúlik arcukról a Tábor hegyének fényessége, rá18